bilincsben

2019.09.17. 16:50

Krétával, rögössel és kristállyal bukott le a három kállói férfi

A Pásztói Járási Ügyészség három férfivel szemben nyújtott be eredményes indítványt kényszerintézkedés elrendelése érdekében, bűnszövetségben elkövetett bűncselekményük miatt.

Forrás: shutterstock

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást három kállói férfi ellen.

Az ügy legidősebb gyanúsítottja 2019 júniusa és 2019. szeptember 10-e között nagyobb mennyiségű, „kréta”, „rögös”, illetve „kristály” nevű új pszichoaktív anyagot szerzett meg. A férfi a lebukás veszélyének elkerülése érdekében az anyag beszerzésében előzetesen megegyezett két ismerősével. Egyik társa a gyanúsított üzemeltetésében lévő gépkocsi vezetőjeként vett részt az anyag beszerzésében, míg fiatalabb társuk az anyagot saját ruházatában rejtette el a szállítás során. Segítségükért cserébe mindketten saját fogyasztásra kaptak az anyagból.

A gyanúsítottakat két alkalommal is rendőri intézkedés alá vonták, 2019. augusztus hó 27-én a Kálló és Erdőtarcsa közötti útszakaszon, majd 2019. szeptember hó 10-én Verseg területén. A gépkocsit mindkét alkalommal ugyanaz a gyanúsított vezette, az anyagot ténylegesen megszerző terhelt utasként tartózkodott benne, a megszerzett új pszichoaktív anyag pedig mindkétszer a legfiatalabb gyanúsított ruházatából kerül elő.

A nylon tasakban tárolt, nettó 109.95 gramm, illetve bruttó 112,5 gramm fehér színű por állagú anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint új pszichoaktív anyagnak minősülő etil-heptedron vegyületet tartalmazott, tiszta hatóanyag tartalma meghaladja a csekély mennyiség felső határát, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele így 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyészség a bűncselekményt szervező gyanúsított letartóztatására, míg két társával szemben bűnügyi felügyelet (házi őrizet) elrendelésére tett indítványt. A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája mindhárom indítvánnyal egyetértett és – különös tekintettel a bűnismétlés veszélyére – elrendelte a kényszerintézkedéseket. A bűncselekmény szervezője így egy hónapra letartóztatásba, két társa pedig négy-négy hónapra jogerősen bűnügyi felügyelet alá került.

Forrás: ugyeszseg.hu

Borítóképünk illusztráció (shutterstock)!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában