vádemelés

2019.04.09. 13:53

Új pszichoaktív anyaggal kereskedett a kazári drogdíler

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves kazári férfi ellen, aki új pszichoaktív anyaggal látta el vevőit, valamint két fogyasztója ellen, akik egyike az anyag eladásában is segített.

Forrás: police.hu

A kazári férfi 2017. évtől 2018. szeptemberi őrizetbe vételéig biztosította a megélhetését és saját drogfogyasztását új pszichoaktív anyagok kereskedelemből. A férfi az értékesítésre, valamint saját fogyasztásra beszerzett új pszichoaktív anyagot a lakására vitte, az őt felkereső kialakult vevői körnek kiadagolta és értékesítette. Legalább öt fogyasztót látott így el, némelyiküknek 20-30 alkalommal is adott el anyagot.

2018. szeptember 19-én a rendőrség házkutatást tartott nála, ekkor a nadrágja jobb zsebében nettó 8 gramm új-pszichoaktív anyagot találtak, míg a lakása konyhájában lévő szekrényről lefoglaltak két digitális mérleget, amelyek az anyag kiporciózására szolgáltak.

A vádlott a 2000-ben született társának is értékesített alkalmanként csekély mennyiségű új pszichoaktív agyagot, azonban ezt nem közvetlenül, hanem másik vádlott társa közreműködésével tette. Mindketten tisztában voltak vele, hogy harmadik társuk a 18. életévét ekkor még nem töltötte be.

Az értékesítésben közvetítő férfit 2018. május 30-án vonták rendőri intézkedés alá, amikor szervezetéből több anyag – kábítószer és új pszichoaktív anyag – jelenlétét is kimutatta az igazságügyi toxikológus szakértő.

A letartóztatásban lévő kazári férfival szemben az ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint tizennyolcadik életévet be nem töltött személynek új pszichoaktív anyag átadásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat, vádiratában börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A másik felnőttkorú vádlottnak ez utóbbi bűncselekményért bűnsegédként kell felelnie, míg legfiatalabb társuk ellen a vád kábítószer birtoklásának vétsége. Velük szemben közérdekű munka, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

Forrás: ugyeszseg.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában