2019.01.13. 10:23
Fahusánggal támadt a mátraszelei italboltnál
Egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
Forrás: shutterstock
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy bátonyterenyei lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján Sz. Richárd január 12-én este Mátraszelén, egy italbolt előtti területen – hangos szóváltást követően – egy fa husánggal egy-egy alkalommal megütött két férfit. A bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – az egyik sértett súlyosan, míg a másik könnyebben sérült, azonban az elkövetés eszköze és a módja alkalmas lehetett volna súlyosabb sérülés okozására is.
A rendőrök a 49 éves férfit rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
Forrás: police.hu