2017.11.26. 10:54
Sporttal a drog ellen
Tizedik alkalommal fociztak a diákok, a rendőrök és a rendvédelmi dolgozók a figyelemfelhívás jegyében Balassagyarmaton.
Fotó: police.hu
Balassagyarmaton a városi sportcsarnokban került megrendezésre pénteken a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének szervezésében az idei „Sporttal a drog ellen” elnevezésű 24-órás foci. A rendezvény 10 éve indult útjára, amelynek kezdetét pontban a déli órában idén is a megkülönböztető jelzést használó rendőrök, tűzoltók, pénzügyőrök, büntetés-végrehajtási dolgozók, valamint polgárőrök járműveinek felvonulása jelezte.

A rendezvényt Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg, aki elmondta: céljuk, hogy a fiatalok figyelmét felhívják a szabadidő hasznos, sporttal történő eltöltésére. Az ünnepélyes megnyitón a rendvédelmi szervek vezetői, képviselői is részt vettek, köztük a megmozdulás céljának fontosságát érzékeltetve dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Karvai Norbert rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály vezetője, valamint Vályiné Taliga Mária címzetes rendőr alezredes, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.
Hat diákcsapat mérte össze tudását a futballmérkőzéseken, majd 16 órától a rendvédelmi szervek csapatai mérkőzéseivel zárult a rendezvény.
Forrás: police.hu