Időjárás

2022.10.21. 08:10

Elő a túrafelszereléssel, hétvégére érkezik a felmelegedés Nógrád megyében is

Ma is csodás őszi napsütésre készülhetünk, kevés felhő lesz felettünk, csapadék nem várható.

Nool

A kellemes késő őszi idő egy pár napig még biztosan kitart

Forrás: Shutterstock

A Köpönyeg előrejelzése szerint ma nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de estig sehol sem lesz eső. A délkeleti szél többfelé lesz élénk, néhol erős. Reggel -3 és +5, délután 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Számottevő fronthatás továbbra sem terheli szervezetünket. Napközben több-kevesebb napsütésre, kellemes őszi időre számíthatunk. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik. Amennyiben mégis jelentősebb egészségügyi panaszokat észlelnek magukon, keressék fel a háziorvosukat, mert a rossz közérzet, betegség hátterében valószínűleg nem az időjárás áll.

Szombaton erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Eleinte csak szórványosan, majd késő délutántól az ország délnyugati, déli felén többfelé várható eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél megélénkül. 15 és 24 fok között változik a hőmérséklet, délkeleten lesz a legmelegebb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!