beruházás

2021.01.27. 09:11

Még az idén elkészülhet Szurdokpüspöki ipari parkja

Folyamatban van a településen lévő ipari terület kialakítása, amelyre hozzávetőlegesen 292 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat a közelmúltban.

N. O.

Pintér Miklós Ervin, a falu polgármestere lapunknak elmondta, hogy kész a szennyvízcsatorna-hálózat, a híradástechnika, valamint az elektromos áram bevezetése, nemrégiben pedig befejezték az oda vezető út fejlesztését is.

– Hamarosan megkezdik a szakemberek a gáz kiépítését, valamint az ipari park fenntartásához és karbantartásához szükséges eszközöket is beszerezzük. Feltehetőleg még az idei évben elkészülnek a hiányzó munkálatok – közölte a polgármester.

Hozzátette: bízik benne, hogy a beruházásnak köszönhetően több vállalkozás is érkezik majd a településre, amelyek által új munkahelyeket teremtenek. A falu vezetője végül kitért arra is, hogy a jövőben várhatóan buszmegállókat is kialakítanak majd az ipari parknál.

Ezek is érdekelhetik