együttműködnek

2018.11.30. 10:24

Segítik a kisebb szécsényi vállalkozókat is

Szécsény városa is csatlakozott a mikrohitel-programhoz.

Sz. F.

Forrás: NMH

Fotó: Hűvösi Csaba

Együttműködési megállapodást kötött a város önkormányzata és a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány arra vonatkozóan, hogy a városban segítik a kis- és középvállalkozásokat.

A vállalkozóknak a kapott mikrohitelnek csak a tőke részét kell törleszteni, a kamatot az önkormányzat állja. A megállapodás szerint az alapítvány 50 millió forint hitelkeretet biztosít a vállalkozóknak. Az önkormányzat vállalja ennek a kamatát, két éven át 1,9 millió forintot átutal a hitelfolyósító részére.

Varga Béla, a Nógrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány gesztorálásával 2016-ban sikeres rajtot vett a program. Eredményesen működik Balassagyarmaton, Pásztón és Salgótarjánban s immár Szécsény városa is csatlakozott hozzá.

Stayer László, Szécsény polgármestere kifejtette, hogy céljuk a városban működő vállalkozások fejlesztésének segítése, számukra is fontos, hogy a gazdaság fejlesztésében előbbre lépjenek.

Kiemelt fotónkon: Megállapodást kötött Stayer László (balra) és Varga Béla – Fotó H. Cs.

Címkék#mikrohitel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!