Megmérettetés a vízen

2018.06.26. 13:39

Sárkányhajók özönlenek Magyarországra

Huszonkilenc ország több mint hatezer versenyzője érkezik Szegedre. Nagy csata várható.

Szeged, 2013. július 27. Elrajtolnak az egységek a kis hajók felnõtt férfi kategóriájának 200 méteres döntõjében a 11. IDBF sárkányhajó-világbajnokságon a szegedi Nemzeti Kajak-kenu és Evezõs Olimpiai Központban 2013. július 27-én. Elõtérben a svájci, mögötte a thaiföldi, az orosz, tajvani a román és a szerb csapat. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A július 17. és 22. között Szegeden sorra kerülő 11. IDBF klub legénység sárkányhajó-világbajnokság sajtótájékoztatóján Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a minisztérium a 120 millió forintos állami támogatással kiemelten kezeli a világbajnokságot.

„Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy kívülről könnyűnek, szabadidősportnak tűnik, ugyanakkor nagy sportteljesítményt igényel a sárkányhajózás”

- mondta a korábbi világbajnok öttusázó, Sárfalvi Péter.

Járosi Péter, a magyar szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke és a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy ez lesz az idei, létszámát tekintve legnagyobb hazai sportesemény. Hozzátette: a bírói karral és a helyszínen háttérmunkát végző személyzettel közel hétezer főt tesz ki az esemény résztvevőinek száma.

Az elnök a nemzetközi mezőnyből kiemelte Kanadát, amely a legnagyobb versenyzői létszámmal érkezik Szegedre, s az élmezőnybe tartoznak még az amerikai, a német, az orosz és az ukrán versenyzők. Hozzátette,

a magyar színeket 15 klubhajó képviseli, a legnagyobb esélyek 2000 méteren, illetve a 40 év feletti korosztályban vannak.

Július 17. és 20. között a rövid távú versenyszámokat a Maty-éren rendezik, míg 21-22-én a hosszú távú számokat a Huszár Mátyás rakparton, a belváros környékén. Az esemény megtekintése ingyenes.

Borítókép: Sárkányhajó – a kis hajók felnőtt férfi kategóriájának 200 méteres döntője Szegeden, 2013. július 27-én.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában