Utánpótlás

2018.03.14. 06:30

Új rendszerrel ösztönzi a tehetséges játékosok kinevelésére a klubokat az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi elnökségi ülésén elfogadta a klubok új ösztönzési rendszerét, amelynek középpontjában a tehetséges játékosok kinevelése áll.

Pécs, 2012. november 15. Edzés a pécsi PMFC-Matias mûfûves pályáján 2012. november 15-én. Második évét kezdte meg a Pécsi Futball Akadémia, jelenleg négy korosztályban nyolcvan fiatal tanul és rúgja a labdát Pécsett. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

„A fiatal játékosok szerepeltetését célzó közvetlen ösztönzés helyébe a kizárólag objektív eredményességen alapuló produktivitási pontszám lép. A nyártól élesben induló rendszerben az egyesületek annak figyelembevételével jutnak hozzá a működési alapforrásokhoz és kiegészítő támogatásokhoz, hogy képzésük során hány professzionális labdarúgót nevelnek ki” – olvasható az MLSZ honlapján, ahol az is kiderül, az új támogatási rendszerben a női szakág egyesületei és labdarúgói is részt vesznek.

Az MLSZ vezető testülete úgy ítélte meg, hogy a fiatalok játéklehetőségét az elmúlt években támogató, úgynevezett „fiatalszabály” jó irányba tett lépés volt, de az élvonalban nem minden profi klubnak jelentett valódi ösztönzést. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy a minőségi utánpótlás-nevelést támogató új eszközt vezet be: a produktivitási rendszert, amely kizárólag a teljesítmény, a pályán töltött idő alapján honorálja a játékosokat nevelő egyesületeket.

„A szövetség céljai változatlanok: a magyar futball csak akkor lehet sikeres, ha egyre több minőségi fiatal magyar labdarúgó kap lehetőséget a szereplésre”

- szögezte le az MLSZ.

Az új pénzelosztási szabályok szerint valamennyi utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezet alaptámogatásban részesül a TAO-rendszeren keresztül, aminek mértéke igazodik az egyesület méretéhez és szintjéhez. Ezzel szemben produktivitási támogatásban kizárólag azok a sportszervezetek részesülnek majd, amelyek érdemi mértékben részt vettek profi és/vagy utánpótlás és felnőtt válogatottban szereplő játékos nevelésében. A támogatást pontszámítási rendszer alapján határozza meg a szövetség: minél több, minél magasabb szinten szereplő futballistát nevel egy klub, annál magasabb anyagi támogatást kap.

Emellett megmarad a közelmúltban bevezetett nevelési költségtérítési rendszer, amelyben a klubok egymás felé fizetik a nevelési költségtérítést a profi szerződéssel nem rendelkező játékosok átigazolása során. Ennek célja – az MLSZ szerint – az átgondolt átigazolási politika és a nevelőegyesületek képzési munkájának elismerése.

„A férfi NB I jövő évi versenykiírása is tartalmazza a korábbi években különböző mértékben alkalmazott, hazai játékosok szerepeltetésének támogatását: az előírás szerint egy csapat legfeljebb tíz külföldi kerettag versenyengedélyét válthatja ki. Az NB II-ben mind a hazai játékosokra, mind a fiatal játékosokra vonatkozó eszközrendszer változatlan marad” – áll az elnökségi ülésről szóló beszámolóban.

Az elmúlt idényekben az MLSZ a „fiatalszabállyal” anyagilag ösztönözte, hogy egy csapat U20-as játékost szerepeltessen, illetve legfeljebb három külföldi labdarúgó lépjen pályára.

Az ülésen a versenyszabályzatot is módosították, így például a később pótolt mérkőzések esetében az újonnan igazolt játékosok is pályára léphetnek. A mérkőzéseket a félbeszakadt állapotot rögzítő módon kell folytatni, azaz kiállítás esetén tíz emberrel, cserelehetőség kimerítése esetén a folytatásban is azok nélkül. Szintén változást jelent, hogy nemcsak egy órával a mérkőzések kezdete előtt, hanem – amennyiben a hazai csapat időben tájékoztatja az érintetteket – a mérkőzés előtt 5-10 perccel és a szünetben is van lehetőség a pálya locsolására.

Az elnökség áttekintette és elfogadta az MLSZ felnőttképzési intézetének hároméves programtervezetét, ennek keretében igény esetén újabb tanfolyamok indulnak az UEFA-akkreditációval rendelkező kapus- és futsaledző-képzésben, a csapatorvosképzésben, az erőnléti edző, valamint a fizioterapeuta-gyógytornász programban és a pályakarbantartó oktatásban. A szakemberképzés szélesítésének fontos új eleme a sportigazgatók, valamint klubügyvezetők, továbbá a videóelemzők és játékosmegfigyelők számára összeállított képzési program, amelyeket nemzetközi szakemberek és szakanyagok bevonásával bonyolít majd le a felnőttképzési intézet.

Az ülésen az elnökség április 27-ére tűzte ki a 2018-as rendes küldöttközgyűlés időpontját, a helyszín a telki edzőközpont lesz.

Borítókép: MTI / Kálmándy Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában