A holló felemelkedése

2023.08.01. 09:23

Befejeződött a Hunyadi című tévésorozat forgatása

173 forgatási nap után megkezdődik az egy-másfél évig tartó utómunka.

MW

A holló felemelkedése (Rise of the Raven) forgatása

Forrás: Novák Katalin Facebook-oldala

Hazai Cecília producer elmondta, hogy az európai összehasonlításban is jelentős büdzsével forgatott sorozat tíz epizódjában négy nagyszabású csatajelenet lesz majd: a vaskapui, a várnai, a rigómezei, valamint a nándorfehérvári, melyben 30 ezer várvédő szállt szembe II. Mehmed szultán 150 ezer fős oszmán haderejével.

Ennek érzékeltetésére mintegy 600 fős stábbal dolgozunk, a nagyobb akció felvételét igénylő napon 200-250 fő volt jelen. Egy-egy forgatási nap sokszor 12 órás volt, s mindegyikre 3-4 hasznos perc jut, vagyis ennyit tudunk felvenni abból, ami később a képernyőn látható lesz

– tájékoztatott a producer. 

Lengyel Balázs showrunner – aki a forgatókönyvírók stábját vezette és a 10. epizód rendezője – elmondta: 

A sorozat egyik vállalása, hogy megismertesse a nézőkkel, hogy a pápa a nándorfehérvári csata előtt miért rendelte el a déli harangszó megtartását, s a harangkongás utóbb hogyan kapcsolódott össze a diadallal, a török felett aratott győzelem emlékével.

Hunyadi Jánost Kádár L. Gellért, a marosvásárhelyi színház korábbi színésze alakítja, aki azóta felmondott Marosvásárhelyen és Budapestre költözött, hogy eljátszhassa a főszerepet – írja a Magyar Nemzet.

A készítők a nemzetközi filmpiacra szánják a sorozatot, ahol a Rise of the Raven (vagyis: A holló felemelkedése) címmel fut majd.

A teljes cikk ITT olvasható. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!