diákok pályázhattak

2021.06.16. 16:30

Kihirdették a Tanítsunk Magyarországért novellapályázat nyerteseit

Díjakat adtak át a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért (TM) program és a SuliLife.hu közreműködésében meghirdetett novellaíró pályázat nyertes alkotóinak szerdán, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Az eseményen György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Tanítsunk Magyarországért! (TM) program alapítója elmondta, hogy az áprilisban meghirdetett novellaíró pályázatra összesen 98 alkotás érkezett.

A pályázatot kifejezetten a TM programban résztvevő diákok számára írták ki két kategóriában: „Életem legjobb napja” és „Ha én miniszterelnök vagy szuperhős lennék”.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Tanítsunk Magyarországért! (TM) program alapítója Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

A mentorált kisdiákoknak május 28-ig volt lehetőségük e-mailben, vagy postai úton beadni a fogalmazásukat, melyek megírásában egyetemista mentoraik is támogatták, segítették őket. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálta el.

„Volt aki arról írt, hogy a hősöknek fontos feladata és felelőssége van, többen pedig miniszterelnöki ambícióikról számoltak be. A témák között sokszor szerepelt, hogy többet kellene tenni a szegények, a betegek védelme érdekében és a környezetvédelemért”

- tette hozzá.

„Azzal, hogy papírt és tollat ragadtatok és kifejeztétek gondolataikat, már mind szuperhősök vagytok”- zárta szavait a csaknem száz mentorált és mentor részvételével tartott ünnepélyes díjátadón az államtitkár.

Paplanos Péter, a program alapítója és a verseny ötletgazdája, a Mediaworks Hungrary Zrt. innovációs igazgatója Az életem legjobb napja kategória második helyezettjével, Kádár Nórával
Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

A zsűri nevében a program alapítója és a verseny ötletgazdája, a Mediaworks Hungrary Zrt. innovációs igazgatója mondta el gondolatait: „Azért gondoltuk, hogy egy novellaíró pályázat motiváló lehet számotokra, mert szerettük volna megismerni azokat az élettörténeteket és motiváló sztorikat, amelyeket ti a mindennapjaitok során megéltek. Azért az írást választottuk, mert a Mediaworks Hungary Zrt. hazánk legnagyobb médiavállalata, és mi továbbra is hiszünk az írott sajtóban, az írott szó erejében, és arra gondoltunk, hogy mennyire jó volna, ha meg tudnátok mutatni magatokat, a tehetségeteket. Zsűritársaimmal sokat beszélgettünk a beérkezett írásművekről, hogy milyen világokat, érzéseket és gondolatokat mutattatok meg nekünk, és fantasztikus volt látni, hogy micsoda kincs rejtőzik mindannyiótokban. Értékes, gondolatébresztő és rendkívül gyönyörű novellák születtek. Az írás egy olyan dolog, amit nem lehet elég korán elkezdeni, és folyamatosan gyakorolni kell, úgyhogy arra biztatnék mindenkit, hogy írjatok.”.

A fődíjat, egy laptopot, Orsós Bálint magyarszéki diák vehette át Ha én szuperhős lennék című írásáért.

„A történetem egy lányát egyedül nevelő apáról szól, aki felesége halála után próbál mindent megtenni a gyermekéért. Édesapám inspirált a történet megalkotásakor, ő ihlette a történetet. Neki felolvastam, mielőtt beküldtem volna, gyönyörűnek tartotta” – mondta el a vele készített interjúban az abszolút győztes.

A fődíjat Orsós Bálint magyarszéki diák vehette át Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Kategóriánként 3 helyezettet díjaztak. Kategóriájában első helyezést ért el Való Zsófia és Kántor Zsófia.

Való Zsófi a Ha én szuperhős / miniszterelnök lennék kategória első helyezettje arról írt, hogy milyen jó lenne, ha az emberek negatív tulajdonságait a szupererejével pozitívvá változtathatná
Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

A Tanítsunk Magyarországért Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program.

A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el a részvétel által, melyek hosszútávon segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése. A programban több mint félezer mentor és több mint kétezer mentorált vesz részt.

Az életem legjobb napja kategória győztese Kántor Zsófia, aki írásában arra fektette a hangsúlyt, hogy számára a legjobb nap egyértelműen olyan lenne, amit a családjával tölthetne
Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

A novellaíró pályázat szakmai zsűrijének tagjai voltak többek között György László államtitkár, Paplanos Péter, a Mediaworks Zrt. innovációs igazgatója, Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, valamint Pintér Lívia, a sulilife.hu és az unilife.hu főszerkesztője.

A legjobb fogalmazások szerzőit értékes nyereményekkel és különdíjakkal jutalmazták, amelyről a sulilife.hu oldalon olvashat részletesebben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!