ironikus és megrázó

2018.03.24. 15:32

Új koreográfiával érkezik a Trafóba a Timothy and the Things

Vadászat című új produkcióját hozza el a Trafóba március 28-án és 29-én Fülöp László társulata, az intézmény Hazai pálya című kortárstánc-sorozatának utolsó bemutatójaként.

Fülöp László koreográfus ezúttal három teljesen különböző férfikaraktert állított előadásának középpontjába. A felütés mesei: három fiú, Déri András, Várnagy Kristóf és Kelemen Patrik elindul vadászni, de rögtön felmerül a kérdés, hogy mire vagy kire vadásznak ott, ahol csak ők hárman vannak – olvasható a Trafó MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

A szereplők próbálnak közel kerülni egymáshoz és mindeközben kellően biztonságos távolságot is tartani a másiktól. Szociális lények, de makacsul önállóak, függetlenek és bizalmatlanok, mert ha valamivel óvatosan kell bánni, az a kötődés. A Vadászat nagyon személyes, egyszerre ironikus és megrázó, a csalódások és a kiközösítettség okozta sebek törnek benne felszínre.

Fülöp László korábbi előadásaihoz hasonlóan most is központi szerepet kap egy hangszer. Az Anyádék rajtam keresnek című előadás zongorája és a Schrödingerre várva című produkció trombitája után a Vadászatban a gitár válik meghatározóvá.

Fülöp László táncos-koreográfus 2010-ben végzett a Budapest Kortárstánc Főiskolán. Négy éve alkotta meg Timothy nevű alteregóját, aki egyszerre elviselhetetlen, idegesítő csodabogár és szórakoztató figura, aki mindent távol tart magától. Nem fél semmitől, mert nincs mit veszítenie. Az ő megszületése óta Fülöp László koreográfiái a Timothy and the Things neve alatt futnak.

A koreográfusnak eddig három munkáját jelölték Lábán Rudolf-díjra, a there is an elephant in every room-ért 2015-ben meg is kapta az elismerést. Az Anyádék rajtam keresnek című előadását 2017-ben a nagy múltú európai kortárstánc-hálózat, az Aerowaves az év 20 legkiemelkedőbb előadása közé választotta.

Legújabb előadásának táncosai közül eddig csak Kelemen Patrikkal dolgozott együtt, akit Déri Andrással és Várnagy Kristóffal egy színpadon most láthat először a közönség.

A Trafó-bemutató után áprilisban a Timothy and the Things Amerikába indul, az Anyádék rajtam keresnek című előadásukat New Yorkban és New Orleansban is bemutatják. Májusban pedig – egy német- és egy csehországi turnét megelőzően -, ismét a Trafó színpadára érkezik a Schrödingerre várva című előadás.

Borítókép: Az izraeli Lior Lazarof és Fülöp László a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál első versenynapján a MU Színházban

Forrás: MTI Fotó/Mohai Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában