2023.07.30. 17:24
Vidám strandolásból tragédia: rejtélyes körülmények között a Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Alex életerős fiatalember volt, senki sem érti, mi történt vele.
Illusztráció: Shutterstock
Július 27-én, csütörtök délután Siófokon a barátnőjével nyaraló 20 éves N. Alex vízibiciklivel ment be a Balatonba.
Úgy tudni, Alex a bicikliről a vízbe ugrott, de már nem jött fel többet. A helyiek szerint a víz ott egyáltalán nem mély.
Nincs két méter, olyan 180 centis lehet. Szegény fiút biztosan valami baleset érte vagy begörcsölt
– vélekedtek.
A fiatal eltűnését rögtön jelezték, és keresni is kezdték, ismerősei pedig azonnal értesítették a rendőröket akik szintén kutattak a fiatal után. Három napig viszont egyáltalán nem találták nyomát – írja a Ripost.
Alex ismerősei szívszorító felhívásban kértek segítséget:
„Balatonon nyaralt, és Siófokon délután 17:00 óra tájékában hirtelen elmerült a tóban, és azóta nem hallottunk róla! Rendőrök keresték, de semmi infó” – írták. A félelmük sajnos valósággá vált: a fiatal holttestét eltűnése után, szinte percre pontosan három nappal később megtalálták
Úgy tudni, hogy az arra járók vették észre a felszínen lebegő holttestet, a hatóságok partra vitték, majd azonosították a férfit.
„A haláleset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja” – nyilatkozta a lapnak Orbán Tamás alezredes, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Krimi
- Saját lányát verte meg egy édesanya, amikor kiderült, hogy szexuálisan zaklatják
- Epilepsziás rohamot kapott az ítélethirdetés után a kemecsei rém megvakított áldozata
- Amerikai katonának adta ki magát, milliókat csalt ki egy balatonalmádi nőtől
- Szomorú eredmény: öt perc alatt több mint húsz autós is megkockáztatott egy gázolást
- Halálos baleset az M0-son: mikrobusz ütközött kamionnal