2022.10.11. 12:02
Egymást érik az újabb drámák a megvakított kemecsei édesanya életében
Rosszabodott a februárban mindkét szemére megvakított kemecsei édesanya állapota.
Fotó: Bors
Egymást érik a drámai események a kemecsei Lakatos Gabriella és családja életében. A fiatal édesanyát volt párja a szakítás után elrabolta, ám a lánynak sikerült megszöknie és feljelentést tennie. Gy. Attila ezután megpróbálta rábírni, hogy a feljelentést vonja vissza, és adjon neki egy új esélyt, de a 22 éves nő egyikre sem volt hajlandó. A környezetében csak Gengszternek nevezett férfi éktelen haragra gerjedt, a volt szerelmét irgalmatlanul megverte, majd mindkét szemgolyóját kinyomta.
Ápoló testvére kezeli mindennap
Az orvosoknak esélyük sem volt a fiatal lány látását megmenteni. Gabriella legfőbb támasza azóta a fivére, Róbert, aki viszont epilepsziában és gerincbántalmakban szenved, és bár szociális munkás oklevéllel rendelkezik, nem talál munkát.
– Gabica 40 ezer forintos ápolási díjából élünk – mondta a Borsnak Róbert, és hozzátette: Az utóbbi hetekben hirtelen romlásnak indult a húga állapota.
Begyulladt a kötőhártyája, így ki kellett venni a műszemgolyókat a szemüregből.
– Most is kagyló takarja a szeme helyét. Naponta ötször kell a száraz kötést cserélnem, és cseppentenem Gabica szemüregébe... Még szerencse, hogy ápolói képesítéssel is rendelkezem – magyarázta a fivér.
A kislánya miatt erősnek kell lennie
Gabriella erős nő, de néha ő is úgy érzi, nem bírja tovább a megpróbáltatásokat.
– A kislányom, Mira miatt erősnek kell maradnom. A napokban ünnepeljük az ötödik születésnapját, nem ronthatjuk el az örömét. Nem is tudja, hogy hatalmas fájdalmaim vannak. Ordítani tudnék, de nem teszem. Mirácska látta a kivett szemgolyóimat. Azt hiszi, hogy csak pihenek, hogy később még jobban lássak velük – árulta el a Borsnak az édesanya, akitől a történtek óta nem kért bocsánatot kegyetlen támadója.
– Meg sem próbálta velem felvenni a kapcsolatot, igaz, amit tett, azt szinte nem is lehet megbocsátani. Hiszem, hogy az Úr megsegít, és ugyan az orvosok egyelőre azt mondják, hogy nincs megoldás arra, hogy még gyönyörködhessek a napfényben, nem adom fel a reményt – jelentette ki az édesanya.
Elmarad az ítélethirdetés
Gabriella egyre ügyesebben mozog a testvérével közös otthonában, a vasárnapi, háromfogásos ebédet pedig már egyedül szokta megfőzni. Szeretne kapni egy vakvezető kutyát, de annak feltétele, hogy megtanuljon fehér bottal járni, amire viszont egyelőre nem viszi rá a lélek.
Tudja, hogy előbb-utóbb meg kell tanulnia a Braille-írás olvasását, ahhoz viszont előbb lélekben is fel kell készülnie.
Hétfőn a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódott a nő elrablásának ügye. Keddre tervezték az ítélethirdetést, ám ez elmaradt, ugyanis kiderült, hogy további tanúk meghallgatása szükséges. A maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, illetve az emberülési kísérlet ügye még nyomozati szakaszban van.
Krimi
- 14 éves bérgyilkosra csapott le a rendőrség
- Megdöbbentő döntés született Madeleine McCann ügyében
- Csaknem 50 női holttest vár azonosításra, segítséget kér a hatóság
- Elrabolhatták egy Fejér vármegyei település polgármesterét?
- Megszólalt a sztárügyvéd: ez vár Sallai Nóra kisfiának a gyilkosára