hatékonyság

2019.06.05. 19:56

A kormány gazdaságvédelmi adótervét dicsérte a Magyar Iparszövetség

Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke szerint a jó szakmai alapokon nyugvó előterjesztések megfelelően kezelik az államháztartási hiányt,

A kormány 13+1 pontos gazdaságvédelmi akcióterve és a parlamentnek beterjesztett 2020. évi költségvetési javaslat komoly lehetőségeket tartalmaz a kis- és középvállalkozások (kkv) számára versenyképességük és hatékonyságuk javítására – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke szerdán.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke szerint a jó szakmai alapokon nyugvó előterjesztések megfelelően kezelik az államháztartási hiányt, az államadósság csökkentését, a versenyképesség javítását, az infláció alakulását, és továbbra is jelentős mértékben támogatják a családokat.

Hangsúlyozta, a hazai kkv-kat kiemelten kell támogatni, mert európai versenytársaikhoz képest elmaradásban vannak kapacitásbővítés, és az egy főre jutó termelési érték területén. Ezen segíthet, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv 400-500 milliárd forintot hagy a kkv-knál fejlesztésre, amelyből mérsékelhető a lemaradásuk.

Fontos lépésnek nevezte a Magyar Iparszövetség elnöke az alacsony bérek felzárkóztatására tett kormányzati intézkedéseket. A szövetség elnöke pozitívnak értékelte a szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentését idén július 1-jétől, ez az intézkedés mintegy 150 milliárd forintos segítséget jelent ahhoz, hogy a bérek tovább növekedjenek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a bérterhek 33 százalékos mértéke még mindig magas a kkv esetében.

Vadász György rámutatott arra, hogy a kisvállalati adó (kiva) csökkentése jövő évtől további forrásokat hagy a vállalkozásoknál, az adminisztráció egyszerűbbé tétele pedig kedvezőbb üzleti környezetet teremt. A kistelepüléseken megvalósuló építkezéshez kapcsolódó, várhatóan jövő évtől érvényes 5 millió forintig terjedő áfavisszaigénylés lehetősége egyaránt kedvező a családoknak és a vállalkozásoknak, hiszen megrendelést hozhat – vélekedett.

Lényegesnek lépésnek nevezte az OKISZ elnöke, hogy jövő évtől a kisvállalatok és a középvállalkozások is fejlesztési adókedvezményt kaphatnak. Emellett a hitelgarancia bővülése is további segítséget jelenthet a forráshoz jutás területén, továbbá a kutatás-fejlesztési-innovációs források jövő évi emelkedése is kedvezően hat majd a kkv-fejlesztésre.

Vadász György ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az iparszövetség álláspontja szerint a költségvetési előterjesztésben megfogalmazott 2,8 százalékos infláció tartásához az olaj világpiaci árának tartós csökkenésére van szükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában