Otthonteremtés

2018.10.29. 07:58

Több kölcsön mehet ezután új lakásokra

A kétgyermekes családok által igényelhető kedvezményes hitel bevezetése jelentősen növelheti az új lakáscél arányát az új kihelyezéseknél. Ez nem is lenne baj: most a lakáshiteleknek csak nagyjából hatodát fordítják a háztartások új ingatlan építésére vagy vásárlására.

Jót tehet az új lakások vásárlására és építésére felhasznált lakáshitelek piacának a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályozásának módosítása – írja a Világgazdaság. A csütörtökön bejelentett kormánydöntés szerint az otthonteremtési támogatás mellé felvehető kedvezményes hitel lehetőségét, várhatóan januártól, kiterjesztik a kétgyermekes családokra is – náluk 10 millió forint lesz a felső határ –, a háromgyermekeseknél pedig az eddigi 10 millióról 15 millió forintra emelkedik a támogatott hitel maximális összege új ingatlan vásárlásakor vagy építésekor. A támogatott hitel fix, évi három százalékos kamat mellett igényelhető.

E változásoknak köszönhetően jelentősen bővülhet a potenciális hiteligénylői kör, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban a támogatott kölcsönre automatikusan jogosulttá váló kétgyermekes házaspárok és élettársak nagyjából 450 ezren voltak Magyarországon.

Az új ingatlanokra fordított lakáshitelek arányának növekedése pedig határozottan jót tenne a piacnak, hiszen a rendelkezésre álló statisztikák azt mutatják, hogy nagyon alacsony ezek aránya a finanszírozásban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a 2018 első nyolc hónapjában 563,8 milliárd forintnyi lakáshitel mindössze 7,64 százalékát fordították új lakások vásárlására a háztartások, de az építésre – és bővítésre – igényelt hitelek aránya is csak 9,2 százalék körül alakult. Mindez azt jelenti, hogy az idén augusztus végéig megkötött szerződéseknek csak nagyjából az egyhatodát – 16,8 százalékát, 94,9 milliárd forintot – fordították új ingatlanokra úgy, hogy ez a szám a bővítéseket is tartalmazza.

Figyelemre méltó emellett, hogy 2017 hasonló időszakával összehasonlítva az építési hitelek aránya még bő két százalékponttal csökkent is az új kihelyezéseken belül, amit az újlakásvásárlások kissé növekvő aránya sem tudott ellensúlyozni. Eközben a használt lakások vételére fordított hitelek aránya jelentősen – 69,8-ról 74,2 százalékra – emelkedett egy év alatt.

Az új lakások vásárlásához, építéséhez igényelhető támogatott hitelek ára egyébként érezhetően alacsonyabb a piaci kamatozásúakénál. Az MNB adatai szerint az éven túli kamatfixálású, új lakás vásárlásához igényelhető kölcsönök szerződésekben szereplő, átlagos kamatlába 4,19 százalékot ért el 2018 augusztusában, és hasonlóan alakult az építési és bővítési célú hitelek ára is. A támogatott hitel nagy előnye emellett, hogy az ára a futamidő végéig – de legfeljebb 25 évig – fix, miközben a hasonló paraméterekkel rendelkező, piaci feltételű kölcsönök éves átlagkamata augusztusban megközelítette az 5,2 százalékot.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában