mozgástérre van szükség

2018.05.29. 21:02

A kormány a költségvetési hiány és az államadósság csökkentésére fókuszál

A világ piacait az utóbbi időben megtépázó gazdasági zavarok különösen erős hatást gyakoroltak a feltörekvő piacokra, köztük Magyarországra.

A befektetőknek még várniuk kell az új Orbán-kormány jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépéseire, mivel a közelmúltbeli piaci zavarok arra késztetik, hogy inkább a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését helyezze előtérbe – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek kedden adott nyilatkozatában.

A hírügynökség felidézte, az Argentínától kezdve Törökországon keresztül Olaszország piacait megtépázó gazdasági zavarok és az amerikai monetáris politika szigorításának megkezdése különösen erős hatást gyakorolt a feltörekvő piacokra, köztük Magyarországra. A forint euróhoz viszonyított árfolyama kétéves mélypontra esett kedden a kockázatosabb európai eszközöket keményen sújtó olaszországi belpolitikai válság hatására. A tízéves magyar államkötvények pedig jó úton haladnak afelé, hogy májusban 2012 óta a legrosszabb hónapjukat tudják maguk mögött.

„Úgy vélem, hogy ezekben a viharos időkben nagyobb fiskális mozgástérre van szükségünk” – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy ez a deficit csökkentését és a költségvetési tartalékok megerősítését jelenti.

Az évi 130 milliárd dollár értéket megtermelő magyar gazdaság jövőre 4,1 százalékkal is növekedhet, ami lehetővé teszi, hogy a kormány jelentősen csökkentse a hiányt még akkor is, ha a költségvetés expanzív marad – mutatott rá a miniszter.

A pénzügyminisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy jövőre 2 százalékponttal, 17,5 százalékra csökkentsék a béreket terhelő szociális hozzájárulási adót, növeljék a családi adókedvezményt és fenntartsák az otthonteremtési programot – fejtette ki.

Varga Mihály leszögezte, hogy a kormány célja a kockázatok csökkentése, ami a hiány jelentős mérséklését és az államadósság csökkentésének folytatását jelenti. Hozzátette, a kabinet azt tervezi, hogy a költségvetés GDP-arányos hiányát idén a megcélzott 2,4 százalék helyett 1,8 százalékra vagy annál is alacsonyabb szintre szorítja le. „Ez azt is jelentheti, hogy a gazdasági növekedési ráta ingadozhat” – fűzte hozzá.

A kormány nem tervez eurókötvény-kibocsátást, és továbbra is azon dolgozik, hogy csökkentse a külföldi devizában denominált államadósság arányát – közölte.

Az egyetlen jelentősebb privatizációs bevétel a 2015-ben megvásárolt Budapest Bank értékesítéséből származhat, de még nem született döntés sem az eladás időpontjáról, sem az értékesítés módjáról – mondta Varga Mihály a Bloomberg hírügynökségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában