gazdaságfejlesztés

2018.03.12. 08:08

A határon túli vállalkozások exporttevékenységét is segíti a kereskedőház

Jelentős sikereket ért el a Magyar Nemzeti Kereskedőház a határon túli magyar vállalkozások exporttevékenységeinek kiszélesítésében, a Kárpát-medencei gazdasági térbe való becsatornázásukban - mondta Oláh Zsanett, a kereskedőház vezérigazgatója a Magyar Időknek.

A lap hétfői számában közölte, a hétfőn kezdődő II. Kárpát-medencei gazdasági kiállítás és konferencia is azt a célt szolgálja, hogy dinamizálódjanak a határokon átívelő magyar-magyar együttműködések, erősödjön a regionális vállalati ökoszisztéma, és bővüljenek a vállalkozások exportlehetőségei.

A vezérigazgató elmondta, a határon túl is népszerűek és keresettek a szolgáltatásaik, amit kiválóan mutat, hogy elkezdett kiépülni egy egységes és versenyképes Kárpát-medencei vállalkozói ökoszisztéma.

Kifejtette, mintegy 1400 résztvevőt várnak a kétnapos eseményre, amelyen csaknem négyszáz anyaországi és határon túli kiállító és több, a régióban működő szakmai szervezet is részt vesz.

A kereskedőház tavalyi évéről közölte, 2017-ben értek be azok a folyamatok, amelyeket három éve kezdtek megvalósítani. Tavaly megháromszorozták a sikeres ügyletek számát, amelyek értéke csaknem a hatszorosára emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A Kárpát-medencét tekintve a térségbe exportáló partnereik 2017-ben több mint 2,1 milliárd forint értékű konkrét üzleti lehetőséget realizáltak, míg az első képviseletük megnyitása óta ez a szám már meghaladja az 5,7 milliárd forintot – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!