élénkülő piac

2018.02.20. 07:26

Emelkedik a hazai pálinka iránti kereslet

Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évvel korábbi értéket.

Az otthoni pálinkakészítők is többet főztek, mivel tízmillió forinttal több közterhet, 85 millió forintot fizettek be az államkasszának – derül ki a keddi Magyar Időkből.

2016 óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát – mondta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy hozzátette: az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni.

Az első évben, 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak az érintettek, ami 75 millió forintos bevételt hozott az államkasszának. Tavaly emelkedtek a számok, 120 ezer párlatadójegy nyomán nagyjából 85 millió forint érkezhetett a közkasszához. A legtöbb szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették meg a főzni vágyók, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott.

Milyen az ideális pálinka?
Grafika: MTI

Leopold Róbert kiemelte, hogy már nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hanem az önkormányzatok ellenőrzik az otthoni pálinkafőzés szabályainak megtartását, így a főzőberendezés vásárlásáról is a helyhatóságot kell tájékoztatni. 2015 óta egyébként összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés.

Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon készítettek – mondta a szóvivő, majd aláhúzta: a házi főzésű pálinka csak saját használatra szolgálhat.

Borítókép: Látogatók az újszilvási ágyaspálinka-fesztiválon

Forrás: MTI/Mészáros János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában