Hungarikumok Klubja

2017.10.19. 15:05

Lezsák: erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell majd helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén, Budapesten beszélt a jó ügy előtt álló kommunikációs kihívásokról.

Lezsák Sándor azt kérte a hungarikumokat képviselőktől, hogy

a klub következő, 2018. január 22-én, a magyar kultúra napján tartandó üléséig készítsenek egyperces kisfilmeket a magyar nemzeti büszkeségek sorában lévő 67 hungarikumról.

Ez azért lenne fontos, mert a bizottság azon dolgozik, hogy a közszolgálati televízióban, például a Híradó előtt vagy után hogyan lehetne levetíteni 20 vagy 50 másodperces kisfilmeket a hungarikumokról – közölte az Országgyűlés alelnöke.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésekért és hungarikumokért felelős államtitkára kiemelte: a hungarikumok külföldi bemutatásához a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és az Agrármarketing Centrum nyújt segítséget a tárcának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában