Hathatós marketing

2017.10.11. 12:15

Fazekas Sándor: a vasi vadkörtepálinka is eredetvédett lett

Nemzeti oltalmat kapott a vasi vadkörtepálinka az Eredetvédelmi program keretében – jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a Magyar Pálinka Házában.

Fazekas Sándor kiemelte: a vasi vadkörtepálinka révén egy újabb pálinkavidék is felkerült a pálinka alapanyagául szolgáló gyümölcsök termőtájai közé. A pálinka és a gyümölcs termőhelye ugyanis összekapcsolódik a magyarországi és az uniós eredetvédelmi rendszerben.

Emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben tűzte ki feladatként, hogy minél több magyar élelmiszer és ital legyen földrajzilag eredetvédett azért, hogy megfelelő minőségben jól láthatóan legyen jelen a belső és külső piacokon egyaránt. Ennek jegyében indult el 2015-ben az Eredetvédelmi program.

A pálinkánál különösen fontos, hogy lehetőleg az ország valamennyi jelentős termőhelye legyen eredetvédett, hogy minél több pálinkavidék legyen az országban. Fontos, hogy Magyarország a megfelelő jogi és szakmai háttérrel élni tudjon az Európai Unió eredetvédelmi szabályai által nyújtott lehetőségekkel.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a vadkörte olyan különleges gyümölcs, amelyet már az ókorban is ismertek, és szerettek az emberek. Amikor a térség eredetvédett pálinkájáról született döntés, azért határoztak a vadkörte mellett, mert az egyik leggyakoribb vadgyümölcs és az emberek évszázadok óta ismerik és szeretik, hathatós marketinget is lehet hozzá kapcsolni.

Az előállító Birkás Pálinkaház tulajdonosa, Birkás István kijelentette: a vasi vadkörtepálinka oltalom alá helyezése azért nagy dolog, mert egy olyan helyileg ismert érték kapott eredetvédelmet, amely példaként szolgálhat mások számára is.

2016-ban 965 ezer hektoliterfok pálinka – egy hektoliterfok 2 liter 50 százalékos pálinkának felel meg – került kereskedelmi forgalomba, szemben az előző évi 908 ezer hektoliterfokkal. A bérfőzött párlat mennyisége tavaly 4,3 millió hektoliterfok volt, 2015-ben ez a mennyiség 4,8 millió hektoliterfok volt. A magyar pálinka döntő hányada belföldön fogy el, a kivitel mennyisége elenyésző.

Borítókép: Pálinkával kínálja az őt meglocsoló fiatalokat egy lány

MTI Fotó: Veres Nándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában