Szálláshelyfejlesztés

2017.10.19. 14:23

Bővül a Kisfaludy-támogatásra jogosultak köre

Egy új kormányrendelet 25 szobás méretben határozta meg a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukción keresztül támogatásra jogosult panziók felső kapacitáshatárát a korábbi 10 szoba helyett. 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtöki közleményében kiemelik, hogy minden idők legnagyobb szálláshelyfejlesztési programja indult el október 5-én a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukció első felhívásainak megjelenésével.

Három kiírásra október 19-től lehet beadni a támogatási igényeket: országosan panziók számára, illetve Tokaj-Hegyalja, Felső-Tisza és Nyírség szálláshelyeinek fejlesztésére, létesítésére.

Az új kormányrendelet mostantól még szélesebbre nyitja a vissza nem térítendő támogatási forráshoz való hozzáférést a panziójukat bővíteni, fejleszteni kívánók előtt, valamint jelentősen hozzájárul a szálláshelyek minőségének emelkedéséhez. A kormányrendelet a minőségi szolgáltatások érdekében megerősítette azt a korábbi szabályt, mely szerint a panzióknak kötelező például reggelit adniuk – írták.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter korábban bejelentette: a 2030-ig tartó, 300 milliárd forintos Kisfaludy szállásfejlesztési konstrukcióval mintegy 2000 szálláshely, 30 ezer szoba újulhat meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában