ígéretes eredmények

2021.01.27. 07:35

Ez szenzációs hír: állatoknál már működik a magyar fejlesztésű koronavakcina

Az állatokon elvégzett tesztek azt mutatják, hogy a magyar fejlesztésű vakcina megakadályozza a súlyosabb megbetegedést, és beadása mellett a vírus nem képes a fertőzésre.

Az örömhírről Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja számolt be a Kossuth rádióban. A műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakemberei azt a vegyületet állították elő sikeresen, amit már tavaly márciusban, a vírus első hulláma alatt megterveztek, most pedig kiderült, hogy az anyag azt is megakadályozza, hogy a vírus továbbfertőzzön.

Az ezt követő állatkísérletek szintén jó hírrel szolgáltak, a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél ugyanis nem alakultak ki súlyosabb tünetek. A szer előtt azonban még számtalan kísérleti lépés áll, először ugyanis az állatkísérleteket ismétlik meg, majd ezek után jönnek a toxikológiai vizsgálatok, amit végül – már vélhetően ősz környékén – az embereken végzett klinikai tesztek követnek majd.

„Ez egy olyan antitestféle, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet” – magyarázta Kacskovics. Hozzátette, a szernek elsősorban megelőző szerepe lesz.

„A kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. A súlyos megbetegedést nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz” – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik