interjú

2018.05.11. 12:14

Esztergályos Cecília: „Minden szerelmemtől szerettem volna gyereket”

Az idén 75 éves színésznő életéről, pályájáról és a frissen megkapott Kossuth-díjáról is mesél.

HOT!-összeállítás

A Te című rövidfilm bájos fiatal lánya, a Pécsi Balett prímabalerinája, a Thália és a Nemzeti Színház egykori tagja, ikonikus filmek főszereplője, Szép Károlyné a Família Kft.-ből. A sokféle szerep mind egy emberhez kötődik: az idén 75 éves Esztergályos Cecíliához.

Az Esztergályos családban a nagypapa országgyűlési képviselő volt, az édesapa orvos. Ki vonzódott a művészetekhez?

Édesanyám, Geréb Boris a háború előtt-alatt fotóművész volt, két műtermet is tartott fenn Budapesten: a Kristóf téren és a Pozsonyi úton. Édesapám színész szeretett volna lenni – gyermekorvos lett, de élete végéig játszott amatőr társulatokban. Az öcsém, János képzőművésznek készült – szintén orvos lett. A bátyám, Károly karmester akart lenni – rendező a hivatása. A nagypapám még a születésem előtt meghalt. Pécsett utca őrzi a nevét, tizenhat évig volt a város szociáldemokrata országgyűlési képviselője.

Ebben a polgári családban balettozni taníttatták a kislányt?

Hét és fél éves koromtól balettoztam, egy év múlva bekerültem a Balettintézetbe, és ott is diplomáztam.

A Balettintézet messze volt az otthonodtól?

A Jurányi utcában laktunk, a 12-es busz vitt az Oktogonig. A mama kísért reggelente, aztán tízesztendős koromtól már egyedül mentem az iskolába, akkor a szüleimmel átköltöztünk Pestre, a Szív utcába.

Szerettél oda járni?

Balettozni nagyon szerettem, az iskolát viszont nem. Tudtam, hogy aki az utolsó három évben kitűnően teljesít, az az Operaházhoz kerül, utána jön Leningrád, Moszkva, fellépések, turnék… Dolgoztam, mint egy őrült. Aztán Lőrincz György igazgató, amikor értékelte a vizsgaelőadást, közölte, kötelezően Pécsre kell szerződnünk. Eck Imre velünk jött, és megalapítottuk a Pécsi Balettet. Három szezont töltöttem ott.

Mi volt az oka a távozásodnak?

Több is volt. Szabó István leforgatta velem a Te című rövidfilmet, játszottam a Tücsökben, A pénzcsinálóban, Az aranyfejben. Érdekes, értékes lett számomra a színészet. És megsértődtem. Londonban vendégszerepeltünk, be kellett ugranom a karba, de csak úgy vállaltam, ha itthon visszakapom a szóló szerepeimet. Aztán ki voltam írva a próbatáblán: megint a karban. „Mama, hazamegyek!” – írtam édesanyámnak, és húszévesen hazatértem. 1964 márciusában felvételiztem, és felvettek a Színművészeti Főiskolára.

Értékelték a már meglévő színpadi és filmes rutint?

Nem vették tudomásul, nehogy elkapassam magam. Simon Zsuzsától, az osztályfőnökünktől már akkor tudtam meg, amikor végzés után együtt játszottunk, hogy én voltam a kedvence. Hát, ez nem nagyon derült ki a főiskolán...

A főiskola után jöttek a Tháliás évek Kazimír Károllyal, majd a Nemzeti Színház, Vámos Lászlóval.

Kazimír Károly, Vámos László, Léner Péter – ők a meghatározók az életemben. Ahogy a mostani igazgatóm, Dörner György is. Ötven éve a Tháliában indult a színházi pályám. Amikor átvettem az aranydiplomámat, arra gondoltam: ugyanabban az épületben kezdtem, ahol most az Újszínház van. A balettintézeti aranydiplomámat pedig már 2011-ben megkaptam.

A filmes szerepekkel is nagy sikered volt. Az Ajándék ez a nap-pal például…

A Boldog születésnapot, Marilyn!-nel megkaptam San Remóban a legjobb színésznőnek járó díjat, de sajnos nem lehettem ott a fesztiválon.

Amikor 1991-ben elvállaltad a Família Kft.-ben Szép Károlyné szerepét, nem fájt a szíved a színházért?

Választani kellett. Abody Béla volt akkor a Nemzeti Színház igazgatója, ő is, Sík Ferenc főrendező is azt mondta: vagy a színház vagy a televízió. Akkoriban még egészen másképp gondolkodtak a sorozatokról, mint manapság. És én választottam, azt gondolva, hogy életem végéig menni fog a Família Kft. 1999-ben vége szakadt a forgatásoknak. De édesanyám mindig azt mondta, hogy ne búslakodjak: nem lehet tudni, mi miért van. Ha nekem azt mondták valahol, hogy álljak fel, felálltam, és elmentem, mint 2011-ben a József Attila Színházban. Azóta is ott állok a színpadon, havonta egyszer, a Mici néni két életében Bodrogi Gyulával. Engem csak az zavar, ha nem játszhatok: imádok játszani!

A színészet mellett elkezdtél kerámiázni, festeni. Hogy jött ez az életedbe?

Az egyik kis unokahúgom sókerámiázott az óvodában – én is kipróbáltam, nem sikerült. Gyurmáztam, majd az egyik sógornőm példája nyomán négy napot töltöttem egy kerámia-tanfolyamon. Rá hat évre kezdtem festeni – kiállításaim is voltak.

Mozgalmas magánéleted volt, a hatodik férjeddel élsz – igaz, hogy dr. Fonyódi Péterrel már harminchárom éve.

Úgy voltam vele, hogy ha valaki rám nézett, és azt mondta, hogy szeret, már össze is költöztem vele. Péter a pszichológia és a kommunikáció doktora. Amikor megismertem a színházban, zenész volt. Nagyon okos, művelt, intelligens. Elvált ember, akinek akkor kilencéves volt a kislánya, Berni. 1985. május 5-én házasodtunk össze, mindig megünnepeljük az évfordulót. Én minden szerelmemtől szerettem volna gyereket, de a sors úgy hozta, hogy nem lett. Pécsi balerina koromban, tizenkilenc-húsz évesen, albérletbe, vaságyra, rubeolás fertőzéssel nem szülhettem, le kellett mondanom a magzatról.

Berni Fodor Rajmund vízilabdázó felesége lett, született két gyerekük, Nadin és Damian, így nagymama lettél. Boldog házasságban élsz, sokat játszol, idén megkaptad a Kossuth-díjat is. Mire vágysz még?

Békére a szívekben és a lelkekben, arra, hogy egymás kezét fogva menjünk előre. Csodákat lehetne így elérni.

Borítókép: MTVA Fotó/ Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik