fényes nappal

2021.06.11. 15:30

Megmenekültek az ikerlányok, akikre krokodil támadt egy mexikói lagúnában

Egyiküket a baleset után kómában kellett tartani.

Fotós: Shutterstock

A 28 éves Laurie ikrek egyike, Melissa a hétvégi balesetben szerzett sebesülésektől vérmérgezést kapott, ezért kellett mesterséges kómát előidézni. Péntekre mindkét lány jobban lett, a BBC hírportáljának adtak interjút.

Hana Laurie told BBC Breakfast that bite wounds to Melissa's stomach and legs have become infected.

„She has now developed sepsis,” she addedhttps://t.co/PRdbW2nVuj

Az ikrek barátaikkal folyami túrán vettek részt Mexikóban, a Manialtepec-lagúnában. A sekély víz krokodilok élőhelye és a csoport nem tudta, hogy éppen költési időszak van. A másik ikerlány, Georgia elmondása szerint szóltak a túravezetőnek, hogy a folyószakasz úgy néz ki, mint ahol krokodilok tanyáznak. A túravezető valószínűleg német volt, és mint kiderült, a helyi hatóságoknál nem regisztrálták, a baleset óta el is tűnt.

A túravezető ragaszkodott ahhoz, hogy a víz biztonságos, fürödhetnek benne. Amíg a csoport a napfényes délutánon – nem éjjel, ahogy az első híradások szóltak – a vízben úszott, Melissát hirtelen a felszín alá rántotta valami.

Egy helyi környezetvédő szerint valószínűleg fiókáit védelmező nőstény krokodil támadott a lányra, háromszor harapta meg a hasán és a lábán. Testvére ütni kezdte az állat orrát, egyik társuk a partra úszott, segítséget kért, de addigra már egy arra járó turistahajóból is észrevették őket és segítettek nekik.

Lalo Escamilla a hajót vezető helyi ornitológus elmondta, hogy a megfelelően képzett vízitúra-vezető hajósokat aggasztja, hogy az ismeretlen túravezetők felelőtlen akciói veszélyeztetik az üzletágat.

Melissa életveszélyesen megsérül, tüdejébe víz került, később vérmérgezést is kapott, a magánkórházban, ahol kezelték, már magához tért a mesterséges kómából.

A teljes felépüléshez vezető útja azonban még hosszú lesz – mondta el testvére, aki könnyebben sebesült csak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!