egy korszak vége

2021.06.18. 15:38

Eltávolították az utolsó köztéri telefonfülkét Csehországban

Már véglegesen a múlté a nyilvános telefonállomások kora Csehországban.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Prágától mintegy ötven kilométerre délnyugatra fekvő Hlubyne település központjában csütörtökön megszüntették és eltávolították a helyéről az utolsó nyilvános telefonfülkét, amely még rá volt kapcsolva az országos telefonhálózatra.

– Az utolsó beszélgetés ezen a telefonkészüléken már több mint két éve zajlott le

– mondta Jan Hruska, az O2 telefontársaság műszaki igazgatója újságíróknak.

Miután a cseh távközlési hivatal tavaly ősszel úgy döntött, hogy 2021-ben az állam már nem fogja támogatni a nyilvános telefonfülkék üzemeltetését, azok tulajdonosa és a szolgáltatást bebiztosító O2 cég bejelentette: januártól kezdve fokozatosan felszámolja az összes még működő nyilvános telefonfülkéjét.

Az O2 cég kimutatása szerint a tavalyi év végén 1150 nyilvános telefonfülke működött Csehországban, többségük a kevesebb mint 200 lakosú településeken. Az állam minden egyes nyilvános telefonállomás működtetéséért évente 9000 koronát (kb. 120 000 forint) fizetett a szolgáltatónak.

A mintegy 150 lakosú Hlubine központjában álló telefonfülke volt az utolsó, amelyet az O2 emberei leszereltek és eltávolítottak a helyéről. Petr Boukal, Hlubine polgármestere bejelentette:

az utolsó csehországi telefonfülke helyét emléklappal jelölik meg.

A cég már 2019-ben megszüntetett 2750 nyilvános telefonállomást, amelyeket állami támogatás nélkül kereskedelmi alapon működtetett. A nyilvános telefonállomások kihasználtsága a mobiltelefonok megjelenésével és elterjedésével minimálissá vált.

Húsz éve, az ezredfordulón, amikor a lakosság körében még nem volt általános a mobiltelefon, több mint 30 ezer nyilvános telefonfülke működött Csehországban. Az első nyilvános telefont 1911-ben szerelték fel Prágában az Óvárosi téren.

Számos helyen a régi telefonfülkéket nyilvános „könyvtárakká” alakították át.

Működésük egyszerű: akinek felesleges könyvei vannak, elhelyezheti őket a fülkében kialakított polcokon. Az érdeklődők onnan elvihetik, esetleg kölcsönözhetik. A sajtó szerint az ötlet bevált, s országszerte már több száz hasonló nyilvános könyvbódé működik sikeresen.

Borítókép: Egy csehországi telefonfülke a világörökségi helyszín Český Krumlov (Krumau) városkában

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!