2023.02.14. 10:20
Csakugyan három ufót lőttek le Észak-Amerika fölött?
Egy magas rangú amerikai tábornok nem zárja ki, hogy idegenek voltak a légtérben, viszont a nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint nemigen kell aggódni miattuk.
Képünk illusztráció
Forrás: Science Photo/AFP
Nézzük a tényeket! Három azonosítatlan repülő tárgyat lőtt le az amerikai légvédelem.
A legutóbbit vasárnap vették tűz alá a Huron-tó felett, miután egy nappal korábban észlelték Montana felett. Még pénteken az Észak-amerikai Repülésvédelmi Parancsnokság, az Egyesült Államok és Kanada légterének védelmét végző NORAD észlelt és lelőtt egy objektumot az alaszkai, ritkán lakott Deadhorse közelében.
Még aznap este a NORAD egy újabb azonosítatlan repülő tárgyat is észlelt, amely Alaszka felett nagy magasságban repült. Szombaton átjutott a kanadai légtérbe és lelőtték.
Az első két tárgy nagyjából 40 ezer láb magasságban, a vasárnapi körülbelül 20 ezer láb magasságban repült.
A három objektum maradékaiból egyelőre nem sikerült semmit előkeríteni – mondta Lloyd Austin védelmi miniszter újságíróknak Brüsszelben, ahol a tervek szerint részt vett a NATO védelmi minisztereinek e heti találkozóján.
Austin szerint az időjárás akadályozta a vizsgálódást Alaszkában, Kanadában pedig nagyon nehezen megközelíthető terepen, a tengeri jégen landolt a tárgy.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szerint
nagyon súlyos a helyzet, az ufót hihetetlenül komolyan vesszük.
Kanadai tisztviselők elismerik, hogy az ufók felbukkanásai hiányosságokat tártak fel a légterük megfigyelésében.
„Nem hiszem, hogy az amerikai népnek aggódnia kell az idegenek miatt” – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője sajtótájékoztatón.
De a Pentagon és az amerikai hírszerző ügynökségek még mindig nem jöttek rá, hogyan került az a három légi jármű Észak-Amerika felett az egekbe.
– Nem tudjuk, kié – mondta Kirby.
A roncsok majd némi fényt deríthetnek arra, honnan származtak.
Kirby elutasító véleménye, hogy bármelyik objektumnak földönkívüli forrása lenne, egy nappal azután érkezett, hogy
Glen VanHerck tábornok, az Egyesült Államok Északi Parancsnokság és az Észak-amerikai Repülési Védelmi Parancsnokság parancsnoka nem volt hajlandó kizárni ennek lehetőségét.
Tovább fokozza a rejtélyt, hogy ezt a három ismeretlen tárgyat egy héten belül lőtték le, azután, hogy egy amerikai F–22-es február 4-én lelőtt egy feltételezett kínai kémballont Dél-Karolina partjainál.
A kanadai légtérben lelőtt tárgy egy „kis fémballon” volt, akkora, mint egy kisautó, és rakomány tartozott hozzá – áll a Fehér Háznak a CNN birtokába jutott feljegyzésében.
Digitália
- Kína nagyra törő űrkutatási fejlesztéseket végez el 2050-ig
- Nálunk is árusított robotporszívók támadtak gazdáikra
- Elon Musk kifizethető árú robottaxit és több más extrém ötletet is bemutatott (videó)
- Biztató eredményt értek el szegedi kutatók a migrén elleni küzdelemben
- Nekünk csodás látvány, a csillagászoknak fontos megfigyelés az év eddigi legfényesebb üstököse