Fordulópont lehet

2021.07.22. 06:00

Joe Biden elnök kiberbiztonsági megbeszélést hív össze

Az amerikai elnök és vezető kormánytisztviselői az amerikai üzleti szféra vezetőivel találkoznak augusztus 25-én, hogy a kiberbiztonság megerősítéséről tárgyaljanak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint a megbeszélés összehívása az amerikai kormányzati és vállalati szektor közös cselekvésének fontosságát mutatja, de további részleteket nem közöltek arról, hogy mely vállalatok vezetői lesznek jelen a találkozón.

Biden elnök nemzetbiztonsági csapatának tagjai és az adminisztráció más tisztségviselői a cégvezetőkkel arról fognak tárgyalni, hogy – mint a szóvivő fogalmazott – miképp tudunk együttműködni a kiberbiztonságán javítása érdekében.

A megbeszélésre azután kerül sor, hogy

az elmúlt hónapokban költséges zsarolóvírusos támadások sorozata zajlott az Egyesült Államokban,

amire a Biden-adminisztráció több intézkedéssel reagált a kritikus infrastruktúra védelmének megerősítésével.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) kedden a kiberbiztonságot erősítő új követelményeket tartalmazó utasítást adott ki a csővezetékeket működtető amerikai nagyvállalatok számára.

A minisztériumi rendelet kiadására az elmúlt hónapokban végrehajtott zsarolóvírusos támadásokat követően került sor, amelyek a lakossági fogyasztásban is érzékelhető módon megzavarták a kőolaj- és földgázellátást az Egyesült Államok keleti partvidékén.

Az iskolákon és orvosi létesítményeken kívül május 7-én az egyik legnagyobb amerikai üzemanyag-ellátó vállalat, a Georgia állambeli Colonial Pipeline számítógépes rendszerét is feltörték vélhetően Oroszországhoz kötődő hekkerek.

A nagyvállalat csaknem 9000 kilométeres vezetékhálózatán benzint, gázolajat, repülőgép-üzemanyagot és egyéb finomított kőolajszármazékokat szállít naponta mintegy 2,5 millió hordó mennyiségben, amellyel az Egyesült Államok keleti partvidékének mintegy felét látja el üzemanyaggal.

A májusi kibertámadást követően több keleti parti államban hosszú sorok alakultak ki a benzinkutaknál, és nem volt ritka a földgázhiány sem.

Egy áprilisban elindított kiberbiztonsági pilot projektben, amely az ipari ellenőrzés és irányítás fejlesztésére összpontosított, 255 elsődleges fontosságú áramszolgáltatóból több mint 145 cég szerzett be kiberbiztonságot ellenőrző technológiát, és ez a szám tovább nő – fejtette ki a szóvivő.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!