Finomságok

2022.08.04. 19:56

Palóc ízek kerülnek terítékre az erdőkürti fesztiválon

Palóc ízek fesztiválja címmel tartanak rendezvényt a településen augusztus 5-én, pénteken és augusztus 6-án, szombaton – közölték a helyi önkormányzat közösségi oldalán.

Nagy Orsolya

Pénteken, 16 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak, majd azt követően ünnepi műsor veszi kezdetét a művelődési ház építésének 50. évfordulója alkalmából. Mikszáth Kálmán szobrot is avatnak, amit irodalmi műsor kísér, valamint koszorúzást is tartanak.

Másnap, 8 órakor főzőversennyel indul a nap, amelyre már várják a csapatok jelentkezését. A megmérettetés célja, hogy bemutassák a palóc és a szlovák hagyományokkal rendelkező gazdag gasztronómiát, de örömmel várják más vidékek ízvilágát is.

9 órától pedig sakk és asztalitenisz versennyel folytatódik a program, amely után Masni és Pocó interaktív gyermekműsorát élvezhetik az apróságok. A délutáni órákban színpadra lép az Erdőkürti Pávakör, Pintér Timi énekesnő, majd az erdőkürti nyári táboros gyermekek táncát tekinthetik meg az érdeklődők. Később Szabó Ádám énekes szórakoztatja a közönséget, amely után a Cozombolis slágereit hallhatják a helyszínre érkezők. Az est hangulatáról pedig a Palócok együttes gondoskodik egy bál keretében, valamint 21 órakor tűzijáték is lesz.

A rendezvényen több programmal is várják még az érdeklődőket. Lesz egyebek mellett kézműves foglalkozás, kispályás foci, körhinta, mászótorony, bemutatkozik a Lovas Polgárőrség is, amely során lehetőség nyílik lovagoltatásra is. Emellett az odalátogatók megtekinthetik a Help Mentőcsoport, valamint a Pásztortűz Hagyományéltető Egyesület bemutatóját. Ezen túlmenően az Árpád Nemzetsége Hagyományőrző csoport beavatja az érdeklődőket a jurtaállítás rejtelmeibe és íjászkodásra is lehetőség nyílik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!