Az élet fája

2022.01.04. 17:20

Kétszáz facsemetét ültettek Nógrádban

Több mint kétszáz facsemetét helyeztek földbe tavaly hazánkban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésének köszönhetően.

V. E.

Az akció, amely 2021 júliusában indult hódító körútjára, az Élet fája nevet viseli. A megvalósítás során többen is támogatták a szervezőket. 

– Minden elültetett és az évek múlásával egyre terebélyesedő fa az élet egyik legszebb szimbóluma. A rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányságok együttműködve a nógrádi települések önkormányzataival egy vagy több facsemetét ültettek el azért, hogy felhívják a figyelmet a koronavírus elleni küzdelemre – közölte Dankóné Nagy Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. 

Mint arról korábban beszámoltunk, az első csemetét a Példakép tábor diákjaival közösen Szécsényben helyezték földbe. Ezt követően szűkebb hazánk egyenruhásainak felkérésére a Zalai Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott a programhoz. A kezdeményezés folytatásaként további tizenöt megyei rendőr-főkapitányság, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, valamint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság is elfogadta a kihívást. Ennek köszönhetően közel kétszázhúsz facsemete engedett gyökeret hazánkban. 

A fiatal lombkoronások növekedésükkel azt az összefogást szimbolizálják, amely a járvány elleni küzdelem mellett a gyerekek egészséges és környezettudatos életre nevelését célozza. 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság köszönetét fejezte ki a kihívás résztvevőinek és támogatóinak, hiszen a segítségüknek hála a kezdeményezés üzenete az ország több pontjára is eljuthatott. 

Címkék#facsemete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!