Diákok

2021.12.27. 09:00

Szolidaritási programsorozat zajlik Salgótarjánban

V. E.

Önismeretüket is bővíthették a napokban a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának diákjai. A salgótarjáni székhelyű kollégiumba a Na, mi a pálya? című szolidaritási projekt keretében látogattak egyetemista hallgatók egyebek mellett azzal a céllal, hogy támogassák a fiatalokat a pályaválasztásban. 

A program a Tempus Közalapítvány támogatásával, a Pressley Ridge Alapítvány tagjainak ötletei nyomán valósul meg. A projekt csapatának tájékoztatása szerint kezdeményezésük célja, hogy a helyi közösségi problémákra megoldást nyújtó programokat hívjanak életre, amelyek lehetőséget biztosítanak a 18–30 éves fiatalok kezdeményezőkészségének fejlesztésére is. 

A Borbély kollégiumában nyolc foglalkozásból álló programsorozatot valósítanak meg a 10-12. évfolyamos tanulók bevonásával. Minden foglalkozás egy adott tematikára épül, a salgótarjáni tanulók a napokban például játékos formában sajátíthatták el az önéletrajz és a motivációs levélírás fortélyait az egyetemista trénerektől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!