megemlékezés

2021.09.29. 11:00

Kerékpáron emlékeztek a balassagyarmati pedagógusra

A többdiplomás pedagógus, Kopcsányi Ottó 2008-tól haláláig, 2019. április 5-ig irányította igazgatóként a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSZC) Szondi György Technikum és Szakképző Iskola életét.

L. J.

Az intézmény ezen időszakban több fejlesztéssel és korszerűsítéssel alapozta meg a szakképzés modernizációját. Az itt tanuló diákok pedig szép eredményeket értek el a szakmai, illetve más versenyeken is.

Az iskola diákjai, tanárai és dolgozói a minap kerékpártúrával emlékeztek az egykori iskolaigazgatóra. Tanka Ágnes, az intézmény igazgatója elmondta, hogy egy ötvenfős túracsapat szállt nyeregbe, amely azon az útvonalon tett kegyeleti emléktúrát, ahol a Balassagyarmat sportéletében is jegyzett Kopcsányi Ottó – a kerékpáros és futó is – az edzéseit tartotta.

– A túrázók az iskola épületétől indultak, majd a Nyírjes érintésével Csesztvére, a Kövecsesi Teréz-kilátóig tekertek. Visszaérve, Balassagyarmaton, a városi temetőben helyezték el a megemlékezés virágait – tette hozzá Tanka Ágnes. A szondisok évente megrendezett kegyeleti túrájához a Madách Imre Kollégium is biztosított kölcsönkerékpárokat. Az iskola csapatához az egykori igazgató barátai, rokonai közül többen is csatlakoztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!