Miniszterelnöki interjú

2024.04.19. 07:19

Orbán Viktor: Magyarország nélkül nincs szabadság Európában – HALLGASSA MEG!

A miniszterelnök szerint békepártiság és háborúpártiság között dől el a júniusi választás.

MW

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

„Jól érzékelik Európában a vezetők, hogy a világ veszélyes hellyé vált. Mindenki attól tart, hogy az izraeli háború átcsaphat egy államok közötti háborúba” – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök elmondta, hogy a Balkánon békétlenség van.

Stratégiai nyugalomra van szükség

– húzta alá a kormányfő. Leszögezte, hogy 

az emberéletek megmentése és a gazdaság tekintetében is féken kell tartani az izraeli–palesztin konfliktust.

Az ukrajnai háború kapcsán jelezte, hogy két szláv nép háborújáról van szó, amit mielőbb tűzszünettel és béketárgyalásokkal kellene lezárni, ám a brüsszeli vezetők úgy beszélnek, mintha a saját háborújuk lenne – írja a Magyar Nemzet

A NATO is csúszik bele ebbe a háborúba. Azzal, hogy kimondták, katonákat is küldenének Ukrajnába, egy másik fejezete kezdődött meg a háborúnak

– rögzítette Orbán Viktor. Mint mondta, amíg nemzeti kormány áll Magyarország élén, egyik oldalon sem fogunk beleavatkozni a háborúba.

Orbán Viktor emlékeztetett: a NATO egy védelmi szövetség, azzal, hogy csatlakoztunk hozzá, számíthatunk a többiek segítségére. 

Szó sincs arról, hogy együtt fogunk megtámadni valakit. A tagállamok európai ernyő alatt akarnak pénzt adni a háborúra, de ne a magyarok pénzét küldjék Ukrajnába

– szögezte le a kormányfő. Hozzátette: el kell kerülni, hogy a nekünk járó pénz Ukrajnában landoljon.

A miniszterelnök szerint Európában egy békepárti kormány van: Magyarország kormánya. Arra számít, hogy

repedezni fog a háborúpárti európai gondolkodás, mert egyre többen ismerik fel, hogy tűzszünet és tárgyalások kellenek, és a lehető legkevesebb pénzt kell adni Ukrajnának.

A gazdasági versenyképesség romlik, a zöld átmenetre nincs pénz, van elég gazdasági gondunk. Választási kampány van, az európai emberek a béke felé fogják nyomni a saját kormányaikat, ahogy tették a migráció esetén is – jelentette ki a miniszterelnök.

Rossz bőrben van a szólásszabadság

Úgy fogalmazott: a szólásszabadság Nyugat-Európában rossz bőrben van, a média, az egyetemek, az alapítványok és a politikusok egyszínűvé váltak. Ma egy véleményúthenger uralkodik Nyugaton, ami párosul a mindennapi elnyomás jelenségeivel. Ha egy egyszerű munkás a munkahelyén olyat mond nyíltan, ami nem vág egybe a mainstreammel, akkor másnap lehet, hogy nem lesz állása.

A brüsszeli MCC-rendezvény betiltásának a legizgalmasabb része az volt, hogy megfenyegették a cateringeseket. Magyarországon minden nézőpont megjelenik, nálunk nincsenek szankciók valakinek a véleménye miatt. Ma Magyarország nélkül, a magyar emberek nélkül, a magyar kormány hangja nélkül nincs szabadság Európában

– mondta Orbán Viktor.

Nem menedzselni kell a migrációt

A miniszterelnök Brüsszelben felidézte, hogy Soros György maga írta le, hogy kell rendezni a migrációs helyzetet, aminek első pontja, hogy évente egymillió migránst kell Európába engedni. Leszögezte: az európai vezetők nem akarják megállítani a migrációt, hanem menedzselni akarják, ahogy Soros György írta. 

„Senki sem mondhatja meg a magyaroknak, hogy kikkel élhetünk együtt”

– rögzítette.

A kormányfő szerint ha megengedik, hogy a migránsok átlépjék a határt, akkor azok az emberek soha az életben nem fognak hazamenni, még akkor sem, ha elutasítják a kérelmeiket. Kulcskérdésnek nevezte, hogy a migránsoknak hol kell várakozniuk, amíg elbírálják a kérelmeket.

Igazuk van a gazdáknak

A miniszterelnök a mezőgazdasági demonstrációkat úgy ítélte meg, hogy a háború és az ukrán gabonadömping szoros kapcsolatban vannak egymással, ez a háború következménye. 

Meg tudjuk védeni a saját piacunkat, húszmillió embert képesek vagyunk ellátni, az a bajunk, hogy nem tudjuk eladni az európai piacra a felesleges terményeinket, az olcsó ukrán gabona miatt elveszítjük a piacainkat és a bevételünket

– fogalmazott. Szerinte ez a gazdák megélhetését fenyegeti, ezért fogadtak el egy ötpontos cselekvési tervet.

„Az ukrán oligarchák és az ukrán területeket felvásárló nagy amerikai cégek nyernek az üzleten, emiatt lázadnak a gazdák, és igazuk van”

– szögezte le Orbán Viktor.

A beszélgetést itt meghallgathatja:

Háború vagy béke

A kormányfő az uniós vezetés munkájáról elmondta: megbukott a zöld átmenet, a középosztály megerősítése, a migráció kezelése, „kötésig állunk egy háborúban”, ám az unió vezetése minden kitűzött fontos célját elbukta, menniük kell, nem érdemelnek több esélyt. 

Választási kampányban vagyunk, lőni és tölteni, azaz harcolni kell, képviselni a véleményünket. Azt szeretnék elmondani az embereknek, hogy a legfontosabb kérdés a háború. Két út áll előttünk, a békepártiság vagy a háborúpártiság.

„A magyar baloldal, ami Brüsszelből kapja a pénzét és a brüsszeli bürokraták háborúpártiak, mi és az európai emberek békepártiak vagyunk. Békepárti többség kell Európában, ez a választás tétje” – mutatott rá Orbán Viktor.

A kormányfő legutóbb egy hónappal ezelőtt, március 22-én adott interjút a közszolgálati rádióban

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában