Nemzeti Tehetség Program

2024.03.27. 20:38

Hornung Ágnes: legfontosabb erőforrásunk a tehetség

"Mi, magyarok nagyon jól tudjuk, hogy az egyik legfontosabb erőforrásunk a tehetség, amelynek felismerését és kiteljesedését minél több eszközzel kell támogatni" - hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Nemzeti Tehetség Program (NTP) szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

MW

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (b2), valamint Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó (b3, elöl)), Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetének mestertanára (b), Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company énekese (j) és Tatár Attila, a Bagossy Brothers Company gitárosa (j2), a Nemzeti Tehetség Program idei nagykövetei a nagyköveteket bemutató sajtótájékoztatón Budapesten 2024. március 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az államtitkár a program kampányindító rendezvényén úgy fogalmazott, Karikó Katalin és Krausz Ferenc "világraszóló sikere arra emlékeztet bennünket, hogy a tehetséggondozás az egyik legfontosabb nemzeti ügyünk". 

Elmondta:

 az idén 16 éves Nemzeti Tehetség Program (NTP) feladata, hogy segítséget adjon minden fiatalnak tehetsége kibontakoztatásához és ahhoz, hogy meg tudja valósítani az álmát. 

Az NTP állami költségvetési forrásból és az adózók egyszázalékos felajánlásaiból támogatja a tehetségeket határon innen és túl - ismertette Hornung Ágnes, hozzátéve, bárki nyilatkozhat úgy, hogy adója második egy százalékát a NTP számára ajánlja fel. A program adóbevallásban feltüntetendő technikai száma 1823, "vagyis Petőfi Sándor és Madách Imre születésének éve" - mondta. 

"Tegyünk együtt azért, hogy Magyarországon minden tehetség kibontakozhasson!"

 - hangoztatta Hornung Ágnes. 

Az államtitkár közölte azt is, hogy az NTP indulása óta az adófizetők több mint 19 milliárd forint összegű felajánlást tettek. Ebből megközelítőleg 20 ezer pályázat kapott támogatást, összesen több mint 37 milliárd forint értékben - tudatta. 

"A tehetség nagyon sok irányú lehet, megnyilvánulhat a művészetek, a sport és a tudomány területén is. Mégis minden tehetségnek van egy közös vonása, a képesség, amely kiemeli a tulajdonosát a többi ember közül" 

- fogalmazott az államtitkár, megjegyezve: ez a képesség egyben felelősséget és kötelezettséget is jelent. 

Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a tehetséggondozás mellett, ezért minden évben jelentős összeggel egészíti ki a program céljaira fordítható összeget. "Büszkék vagyunk arra, hogy Nobel-díjasaink mellett egyre több magyar fiatal kerül a nemzetközi élvonalba" - jelentette ki. 

Hornung Ágnes fontosnak nevezte a támogató mentorok és közösségek munkáját, aminek kapcsán megemlítette, hogy az NTP támogatja a tehetséggondozás területén dolgozó szakembereket és közösségeket is, például tehetséggondozó műhelyeket vagy önkormányzatokat is. 

Az államtitkár elmondta, hogy 2024-ben a Nemzeti Tehetség Program idei nagykövetei: Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company énekese és Tatár Attila, a zenekar gitárosa, Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézet mestertanára. 

Tatár Attila azt mondta, szükség van a tehetséggondozásra, hiszen "a tehetségek fognak maradandót alkotni és áttöréseket elérni, amelyek elengedhetetlenek a jövő nemzedéke számára". 

Illés Fanni arra buzdította a tehetséges fiatalokat, hogy éljenek a Nemzeti Tehetség Program adta lehetőséggel. "Egy életünk van, és azt úgy kell leélni, hogy minden lehetőséget megragadunk, és megpróbáljuk elérni, hogy minél büszkébbek legyenek ránk a honfitársaink" - fogalmazott. 

Kis-Tóth Ágnes hangsúlyozta: a magyar kutatók már megmutatták, hogy a nemzetközi porondon is van helyünk. Hozzátette: sokszor "nincs más dolgunk, mint ajtót nyitni a fiatalok előtt", mert megfelelő támogatással nekik is van helyük a nemzetközi tudományos életben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában