Érkezik a duplanyugdíj

2024.02.11. 11:25

Varga Mihály: a baloldal elvette, mi visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat (videó)

Hétfőtől 2,5 millió idős honfitársunk kapja meg ismét a 13. havi nyugdíjat a februári ellátással együtt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán vasárnap délelőtt közzétett videóban.

MW

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt – közölte Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a költségvetés a jelenlegi nehéz és veszélyes időkben is biztosítja az ehhez szükséges több mint 1000 milliárd forintot. 

A kormány teljesíti 2010-ben tett ígéretét, megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét 

– hangsúlyozta.

A tavalyi 18,5 százalékos emelést már januárban egy újabb, 6 százalékos emelés követte. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint kétszeresére nőtt, vásárlóereje 20 százalékkal emelkedett

 – ismertette.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy 

a nyugdíjasok a jövőben is számíthatnak a nemzeti kormányra.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a videóban elmondta: a nyugdíjasoknak nagyon sokat köszönhet Magyarország, a magyar emberek, családok, éppen ezért a kormány mindig kiáll az érdekeikért és megvédi a juttatásaikat.

Egyebek között visszaadtuk nekik a korábban a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, ráadásul megemelt formában. Eddig 5 alkalommal fizettünk számukra nyugdíjprémiumot, amire 2010 előtt sosem volt példa

– mondta.

Hozzátette, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett fontos a gondoskodás és a biztonság is, ezért indították el a Gondosóra programot, amely biztonságot ad az időseknek és megnyugvást a hozzátartozóknak. Többek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazinban, az ország legnagyobb példányszámú lapjában – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában