Emléknap

2024.02.25. 19:22

Sebők Sándor fóti plébános kapta idén a Hit pajzsa díjat

Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom plébánosa, regnumi atya, mesterkanonok vehette át idén a Parma fidei - Hit pajzsa díjat, a kommunizmus magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést vasárnap a budapesti Egyetemi Kisboldogasszony-templomban.

MW

Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen Fogantatás templom plébánosa, regnumi atya, mesterkanonok (k) átveszi a Parma fidei - Hit pajzsa díjat Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsektől (b) és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetestől, a Hungary Helps jószolgálati nagykövetétől a budapesti Egyetemi Kisboldogasszony templomban a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2024. február 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a díjazottat méltatva azt mondta, Sebők Sándor, aki 1977-ben lett regnumi atya, sugározza Isten szeretetét a rábízottakra, ott, ahová hivatása éppen szólítja.

Úgy fogalmazott: az apostoli szeretet vezette a regnumosokat a bolsevik diktatúra idején is, miközben meg kellett élniük a Regnum Ház bezáratását, és a Regnum Marianum templom felrobbantását.

"A szeretet tartotta meg és vezette azokat a regnumos atyákat és társaikat, akiket a bosszúszomjas kommunista hatalom hamis vádakkal háromszor is bíróság elé citált, hogy aztán nehéz börtönévekkel büntesse meg bátor hitvallásukat, példát statuálva az őket követőknek és a mellettük kitartóknak" - hangoztatta az államtitkár.

Abban a templomban gyűltünk ma össze emlékezni, ünnepelni és közösen megtapasztalni Isten szeretetét, ahol az 1956-os forradalom leverését követően, a szomszédos egyetemi épületben harcoló, majd a kommunisták véres bosszúja elől bujkálni kényszerülő diákok menedéket találhattak az itt tanuló szeminaristák jóvoltából

 - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, az Országgyűlés 2000 júniusában határozott arról: emléknapot szentel a kommunista diktatúra magyarországi áldozatainak tiszteletére, hogy mindaz a bűn és szenvedés, amelyet a bolsevik diktatúra jelentett, és amelynek a legóvatosabb becslések szerint is világszerte százmillió áldozata volt, soha többé ne ismétlődhessen meg.

Latorcai Csaba szerint "az eltörlés kultúrája, az erőltetett lakosságcsere és a genderideológia képében a kommunista ideológia újra támadásban van". Ezért jó szem előtt tartani, hogy "ennek a progresszívnek, azaz haladónak hazudott ideológiának az erőltetése szinte semmiben sem különbözik attól a keletről jött bolsevik ideológiától, amelynek nevében tűzzel, vassal irtottak keresztényeket, zsidókat, másként gondolkodókat, kis- és nagygazdákat, tudósokat, mérnököket, papokat és püspököket, ártatlanok millióit" - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy 

ma "a normalitás értékei ellen vívott háború" folyik.

Ez a "szellemi kútmérgezés" Nyugat-Európában már oda vezetett, hogy bíróságon kell megvédeni az igazát annak, aki a szentírás szavait tekinti zsinórmértéknek - mondta.

A kereszténység minden körülmények között cselekvésre ösztönöz, manapság is, amikor háborúval, gazdasági nehézségekkel kell szembenézni, miközben a világ számos pontján "keresztény testvéreinknek egyre dühödtebb üldöztetésben" van részük - tette hozzá.

"Minket, magyarokat nem hagytak végleg elveszni azon honfitársaink, akik életük példájával, mintegy a hit pajzsaként, szilárdan védték és védik mind a mai napig nemzetünket, és álltak ellent azoknak a támadásoknak, amelyek (...) létünkben oly sokszor fenyegettek bennünket. (...)  Azok a neves és névtelen hősök sem, akik a kommunista diktatúra idején vállalták legrosszabb esetben a halált, jobb esetben az emigrációt vagy a kitelepítést, az üldözést, az állandó megfigyelést, megfélemlítést" - jelentette ki.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek laudációjában méltatta Sebők Sándor életét, a papi hivatás során mutatott elkötelezettségét, külön kiemelve a fiatalok nevelésében elért eredményeket. Nyári táborokba vitte a fiatalokat, egy olyan időszakban, amikor a kommunista rendszer nem nézte jó szemmel az ifjúság számára keresztény szellemiségű programok szervezését - mondta az érsek, felidézve azt is, hogy újpesti plébánosként Sebők Sándornak fizikai bántalmazást is el kellett szenvednie.

A Parma fidei - Hit pajzsa díj idei kitüntetettje, Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen Fogantatás templom plébánosa, regnumi atya, mesterkanonok az elismerés átadásán a budapesti Egyetemi Kisboldogasszony templomban a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2024. február 25-én
Fotó: Mónus Márton / Forrás: MTI

Sebők Sándor köszönetet mondott a díj alapítóinak és az azt odaítélő kuratórium tagjainak, valamint Latorcai Csabának a méltató szavakért, Bábel Balázsnak laudációjáért és minden regnumosnak, paptársainak és a híveknek is, akik végigkísérték egyházi tevékenységét.

Sebők Sándor életéről és tevékenységéről a Szabadföld cikkében is olvashat.  

A Parma fidei - Hit pajzsa díjat 2002-ben alapította Horváth Béla volt MDF-es és kisgazda politikus, korábbi országgyűlési képviselő és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. Olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó díjat idén Miletics Katalin Janka éremművész, bencés obláta készítette.

Az ünnepelt plébános emellett a Parma fidei - Hit pajzsa díj alapítványtól egy a Nógrád vármegyei Erdőkürtön élő pálos apácák készítette új miseruhát is kapott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában