Évértékelő

2024.02.24. 13:40

Gyurcsány Ferenc üzent a baloldali pártoknak, civileknek

A Demokratikus Koalíció elnöke beszédében nekiment a történelmi egyháznak, kioktatta a jobboldalt és a kormányt kereszténységből, nyíltan hazudozott és a kommunista jelmondatok sem maradtak el – írja a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 20. évértékelő beszédét tartja a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. február 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti évértékelője után egy héttel Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke is megtartotta beszédét.

Ádáz politikai küzdelem zajlik az országban, történelmi értelemben is szemben állnak a kormánnyal – szögezte le Gyurcsány Ferenc, írja a Magyar Nemzet. A DK elnöke hangoztatta,

nagy a tét: annak a „drámai kérdésnek az eldöntése”, hogy milyen legyen Magyarország, „keresztény Magyarország vagy polgári Magyarország, ami a demokraták törekvéseit foglalja össze”, ezért történelmi értelemben is szemben állnak a kormánnyal, a rendszer szellemiségével, eszmeiségével és a hatalomgyakorlás módjával.

Gyurcsány beszélt arról is, hogy a Fidesznek alkotmányellenes a hatalmi berendezkedése, a politikai ellenfeleket ellehetetleníti, kiiktatja. Totalitárius diktatúra kiépítésével vádolta meg a kormányt.

A bukott miniszterelnök a kormánypártok államfőjelöltjéről, Sulyok Tamásról is szót ejtett. Szerinte nem lehet köztársasági elnök, ugyanis az Alkotmánybíróság elnökeként aktív szerepet vállalt a kormány rendszerének kiépítésében, valamint nem tudja ellátni feladatát: a nemzet egységét. 

Gyurcsány Ferenc úgy véli, polgári Magyarországot teremteni ma a szociáldemokraták dolga, felelőssége, de a kormány elleni küzdelemben együttműködésre kötelezettek. A választások kapcsán hangsúlyozta az összefogás fontosságát.

Aki úgy akar megküzdeni a kormánnyal, hogy az ellenzékkel is harcol, az a vereséget készíti elő

– szögezte le, majd hozzátette: aki pedig a küzdelembe a szerveződő pártok helyett civileket küld, az pedig a politikai öngyilkosságot készíti elő.

A Demokratikus Koalíció elnöke évértékelőjében hangsúlyozta a kegyelmi ügyből fakadó botrányt. Szerinte a miniszterelnök a becstelenség első számú felelőse. A kormányfő véglegesen elvesztette erkölcsi jogát.

„Egyszemélyi hatalommal egyszemélyi felelősség is jár. A miniszterelnök felelős a pedofilbotrányért, az alatta működő hálózatért” – vádaskodott.

Gyurcsány felidézte kormányzásának éveit: állítása szerint sok pozitív eredményt értek el, azonban voltak hibák. Ezeket elismerik, de szerinte a kormányban nem hibák, hanem bűnök találhatók.

Ebből a gondolamenetből a bukott miniszterelnök azt hozta ki, hogy nekik kell leváltaniuk a kormányt, pontosabban egy a felesége, Dobrev Klára vezette „szociáldemokrata” kormánynak.

A teljes cikkért kattintson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában