Izraeli–palesztin konfliktus

2023.11.28. 06:10

Kínzásokról számoltak be a Hamász fogságából kiszabadult gyermekek

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az izraeli hadsereg által közzétett felvételen a Hamász fogságából szabadult izraeli Emily Hand az apja karjában egy meg nem nevezett izraeli helyszínen 2023. november 26-án, az Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet között létrejött négynapos tűzszünet harmadik napján

Forrás: MTI/AP/Izraeli hadsereg

Fotó: -

Az Egyesült Államok jelentős segélyszállítmányt küldött a Gázai-övezetbe

Az Egyesült Államok 25 tonna humanitárius segélyszállítmánya érkezett repülővel Egyiptomba kedden, amelyet a Gázai övezetben élőknek szánnak - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. 

Jake Sullivan közleménye szerint 

a csomag orvosi, és egészségügyi eszközöket, valamint élelmiszert tartalmaz, és a következő napokban két hasonló szállítmányt juttatnak el a palesztin területen élőkhöz. 

Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) közleményéből az is kiderül, hogy a segélyt az amerikai légierő szállítógépe juttatta el Egyiptomba, valamint, hogy az elmúlt hetekben az Egyesült Államok már csaknem 250 tonna humanitárius támogatást küldött a gázai civilek számára. 

A Fehér Ház kedden azt közölte, hogy az Izrael és Hamász között, részben amerikai közvetítéssel, megkötött fogolycsere-egyezségben  3 amerikai állampolgár elengedése szerepelt. Közülük egyelőre egy 4 éves izraeli-amerikai kettős állampolgárságú kislány nyerte vissza szabadságát. 

A kedden elengedett 12 ember között nem volt amerikai állampolgár.

 Washington azzal számol, hogy az október 7-én elhurcolt és palesztin fegyveresek fogságában lévő túszok között még 9 amerikai van, köztük 8 állampolgár és egy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező ember. 

Kedden amerikai kormányzati illetékesek azt is közölték, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója ismét Katarba utazott, ahol katari, izraeli és egyiptomi illetékesekkel találkozik. Sajtójelentések szerint Bill Burns találkozik az izraeli és egyiptomi társszervek vezetőivel.  A CIA igazgatója amerikai részről az egyik legmagasabb rangú tisztségviselő, aki közvetítőként részt vett a Hamász túszai egy részének elengedését eredményező megállapodásról szóló tárgyalásokon.

Újabb tíz izraeli és két külföldi túsz szabadult ki a Hamász fogságából kedden

Újabb tíz izraeli és két külföldi túsz szabadult ki a Hamász iszlamista palesztin szervezet fogságából kedden - jelentette Izraelben a helyi média kedden este.

Az eredetileg négynaposra tervezett humanitárius tűzszünet meghosszabbításának első napján kilenc izraeli nő és egy lány hagyhatta el a Gázai övezetet és térhetett vissza Izraelbe azok közül, akiket a Hamász október 7-i terrortámadásakor a Gázai övezetbe hurcolt.

A két elengedett külföldi thaiföldi vendégmunkás.

Az izraeli túszokért cserébe az Izraellel megkötött megállapodás szerint harminc palesztin "biztonsági foglyot" helyeznek szabadlábra az izraeli börtönökből kedden: tizenöt nőt, és tizenöt 19 év alatti férfit.

Az egyik, várhatóan kiszabaduló fogoly Marvat al-Azza kelet-jeruzsálemi újságíró, aki ellen hétfőn emeltek vádat az október 7-i terrortámadás után a közösségi médiában tett kijelentései miatt.

A többek között az amerikai NBC-hálózattal dolgozó al-Azzát terrorizmusra való felbujtással és terrorszervezettel való azonosulással vádolták. A névsorban nem szerepelnek izraeli állampolgárságú palesztin női foglyok.

Az izraeli hatóságok kedden halottnak nyilvánították a Nir Óz kibuc 51 éves pedagógus tagját, akinek a legújabb információk szerint holttestét vitték magukkal a Hamász fegyveresei a "fekete szombaton".

Hasonlóképpen a hadsereg bejelentette, hogy három katona elesett az október 7-i harcokban, és csak a földi maradványaikat hurcolták el az iszlamisták az övezetbe. Két család a megtalált maradványokkal el is temetheti katona fiát.

Kedden többször is megszegték a tűzszünetet a Gázai övezetben. Két helyen három pokolgép robbant fel, melyeket távirányítással hoztak működésbe a Hamász fegyveresei, és több izraeli katona könnyebben megsebesült a robbanások nyomán.

Alultáplált nők és gyermekek, ötven nap teljes sötétségben

Az elmúlt négy nap során az izraeli médiában egyre több információ jelent meg arról, hogy mit tapasztaltak azok az izraeli túszok Gázában, akiket október 7-én az otthonaikból hurcoltak el a terroristák. A kiszabadult nők és gyermekek közül sokaknak a családtagjai még mindig Gázában vannak fogva tartva - írja a Mandiner.

A túszok nagy részét a gázai alagútrendszerben őrizte a Hamász

Az első csoporttal elengedett 72 esztendős Adina Moshe unokaöccse az AP riporterének elmondta: nagynénjének elsősorban a természetes fényhez kell hozzászoknia, mert az idős nőt heteken át teljes sötétben tartották fogva.

Miután hazajött mindig lefelé fordította a szemét, a fogság alatt teljesen elszakították őt a külvilágtól.

Hol tartották fogva a túszokat? 

A Hamász a legtöbb túszt a Gázai övezet alatt kiépített alagútrendszerben tartotta fogva. Többen egy nagyobb teremről számoltak be. Jahja esz-Szinvár, a Hamász terrorszervezet gázai vezetője állítólag felbukkant az alagútban és héberül beszélt néhány túszhoz – számolt be az izraeli 12-es csatorna.

Szinvár, a terrorista két évtizedet töltött izraeli börtönökben. 2011-ben Izrael fogolycsere megállapodást kötött a Hamásszal, amely keretében egyetlen katonáért, Gilad Shalitért cserébe 1027 palesztin elítéltet engedtek el: köztük Szinvárt is. 

Israeli hostages release as part of the exchange agreement
izraeli túszok szabadon engedése a cseremegállapodás részeként a négynapos humanitárius szünetben Gázában, 2023. november 26-án
Forrás: Anadolu via AFP

Pszichológiai terror 

Azzal a tudattal várakozhattak a külvilágtól elzárt izraeliek, hogy akár évek is eltelhetnek, mire kiszabadulnak, hiszen korábban a Hamász Gilad Shalitot öt éven át tartotta fogva. Ráadásul a túszok közül sokan tanúi voltak annak, hogy a terroristák lemészárolták a családtagjaikat, ezért joggal félhettek a hasonló sorstól. 

A Hamász mind a négy nap során propaganda videókat adott ki a túszok átadásáról, amelyeken az látható, hogy a maszkos és állig felfegyverzett harcosok integetnek az elengedett gyerekeknek, mintha egy iskolai kirándulásról küldenék őket haza, és nem azután, hogy a föld alatt tartották őket ötven napon át, miután lemészárolták a rokonaikat és a szomszédaikat.

A terrorcsoport az egyik anyát, akit öt éves kislányával raboltak el, még arra is rákényszerítette, hogy „köszönő levelet” írjon a Hamásznak a jó bánásmódért.

Ráadásul a Hamász Izrael kérése ellenére, továbbra sem engedi meg a Vöröskereszt számára, hogy a túszok közelébe menjenek.

A teljes cikket a Mandineren olvashatja el.

Bántalmazásról számoltak be izraeli börtönökből szabadon engedett palesztinok

Az izraeli börtönökben uralkodó körülményeket bírálták és bántalmazásukról számoltak be az izraeli erők és a gázai palesztin fegyveres csoportok közötti humanitárius szünetről született megállapodás részeként szabadon engedett palesztin rabok.

A dpa német hírügynökség által megkérdezett egyik, hétfő este szabadon engedett palesztint állítása szerint 11 hónapos fogva tartása alatt időnként megalázták és megverték a Negev-sivatagban lévő egyik izraeli börtönben. Amikor szabadulása előtt nem sokkal átszállították a ciszjordániai Ofer börtönbe, a biztonságiak lerángatták, illetve lelökték egy lépcsőn, valamint megrúgták és megütötték - mondta el a Dadzsani nevű 18 éves férfi. Az egykori rabot elmondása szerint egyéb vádak mellett azért vették őrizetbe, mert kövekkel dobálta az izraeli biztonsági erők tagjait, ítélet azonban nem született az ügyében.

Szintén az izraeli börtönben uralkodó körülményeket bírálta egy 50 éves, hétfőn szabadon engedett palesztin nő. Arab hírügynökségeknek adott nyilatkozatában a volt fogoly azt állította, hogy rendszeresen bántalmazták abban az izraeli börtönben, ahol a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet feltételezett tagjaként raboskodott, miután tavaly márciusban őrizetbe vették és szeptemberben hat év börtönbüntetésre ítélték.

Az izraeli börtönhatóságok eddig egyik nyilatkozatot sem kommentálták.

Izrael kedd hajnalban palesztin rabok újabb csoportját engedte szabadon börtönökből a tűzszünetről született megállapodás részeként. A 33 rabot, nőket és tinédzsereket különböző büntetés-végrehajtási intézetekből engedték szabadon. A legfiatalabb a jelentések szerint 14 éves. Ezzel százötvenre emelkedett az izraeli börtönökből kiengedett palesztin foglyok száma.

A szabadlábra helyezett palesztin rabokat többek között izraeliek elleni késes támadásokért, gyújtogatásért és gyújtóbombával vagy kövekkel elkövetett támadásokért ítélték el.

Jens Stoltenberg: a NATO nem játszik aktív szerepet a konfliktusban

A NATO nem játszik aktív szerepet az izraeli-palesztin konfliktusban, de jelen van a tágabb közel-keleti régióban - jelentette ki Jens Stoltenberg a szövetség főtitkára kedden Brüsszelben.

Stoltenberg a NATO-tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját záró sajtótájékoztatóján elmondta: a szövetség kiképzőmissziót indított Irakban, hogy támogassa az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelmet, szoros partnerséget ápol számos arab állammal Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és az Öböl-menti régióban.

Mint mondta, a NATO mindent megtesz annak érdekében, hogy a konfliktus ne szélesedjen ki. "Iránnak azt üzenjük, hogy nem szabad kihasználniuk a konfliktust, és vissza kell fognia szövetségeseit, a Hamászt és a Hezbollahot" - hívta fel a figyelmet.

Stolenberg visszautasította arab vezetők állításait, miszerint a nyugati országok nem ugyanazon mércével mérik Izrael gázai válaszlépéseit, mint ahogy Oroszország ukrajnai háborúját. Véleménye szerint a gázai helyzet nagyon sokban különbözik az ukrajnaitól, mivel "Ukrajna soha nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve, és soha nem intézett támadást ellene".

Erdogan: Izraelt nemzetközi bíróságon kell felelősségre vonni a gázai "bűncselekményekért"

Recep Tayyip Erdogan török elnök António Guterres ENSZ-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetésében kifejtette, hogy 

Izraelt nemzetközi bíróságon kell felelősségre vonni a Gázai övezetben szerinte elkövetett háborús bűncselekményekért

 - jelentette kedden a török államfő hivatala. 

Erdogan az ENSZ Biztonsági Tanácsnak (BT) a Gázai övezetben kialakult helyzet miatt szerdára összehívott tanácskozása előtt vitatta meg Guterressel "a nemzetközi közösség elvárásait Izrael illegális támadásaira tekintettel", valamint a humanitárius segélyezés és a tartós békére irányuló erőfeszítések kérdését. 

SCHOLZ, Olaf; ERDOGAN, Recep Tayyip
Recep Tayyip Erdogan török elnök az Olaf Scholz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezleten 2023. november 17-én
Fotó: Filip Singer / Forrás: MTI/EPA

"A telefonbeszélgetés során Erdogan elnök kijelentette, hogy 

Izrael továbbra is szégyentelenül tiporja a nemzetközi jogot, a háborús helyzetre vonatkozó szabályokat, valamint a nemzetközi humanitárius jogot, miközben a nemzetközi közösség szemébe néz; s felelősségre kell vonni az elkövetett bűncselekményekért a nemzetközi jog előtt"

 - olvasható a török elnök hivatalának állásfoglalásában. 

A török külügyminisztérium közölte, hogy Hakan Fidan tárcavezető részt fog venni az ENSZ BT tanácskozásán New Yorkban. 

Erdogan az izraeli támadásokat a Gázai övezetben korábban népirtásnak, Izraelt pedig "terrorista államnak" nevezte. 

Izrael visszautasította ezeket a vádakat mondván, hogy önvédelemből cselekszik egy olyan ellenséggel szemben, amely létét fenyegeti. 

II. Abdalláh jordániai király kedden arról beszélt, hogy Izrael hadművelete a Gázai övezetben és katonai műveletei Ciszjordániában "semmibe veszik az emberi értékeket és az élethez való jogot". Az uralkodó, aki ismételten a háború végét sürgette, kijelentette, hogy a Gázai övezet ostroma, amely a térséget hetekig elvágta a gyógyszer-, élelmiszer- és üzemanyagszállítmányoktól, valamint áramellátástól, háborús bűncselekménnyel ér fel. 

"Ezek háborús bűncselekmények (...) nem maradhatunk veszteg" - hangsúlyozta II. Abdalláh.

Szijjártó Péter: életben lévő magyar túszról kaptunk információt az izraeli hatóságoktól

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, amely szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van és jelenleg is a Hamász terrorszervezet foglya - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. 

A Hamász globális szolidaritási akciókra hívott fel a palesztin néppel

A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden globális szolidaritási akciók megtartására szólított fel a Gázai övezet lakóival szerdán. 

Felhívásában a Hamász a palesztin szolidaritás világnapjára hivatkozott, amelyet 1977 óta november 29-én tartanak. 

A Hamász közleményében háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta Izraelt a Gázai övezetben zajló hadművelet során, amely a palesztin terrorszervezetnek a zsidó állam elleni október 7-i összehangolt véres támadása nyomán indult. A palesztin szélsőségesek több mint 1200 embert gyilkoltak meg Izrael déli részén, és mintegy 240 túszt hurcoltak magukkal. 

Izrael tömeges légicsapásokkal és a Gázai övezet blokádjával, majd pedig szárazföldi hadművelettel reagált. A Hamász állítása szerint a harcoknak a Gázai övezetben csaknem 15 ezer halálos áldozatuk van, a sebesültek száma pedig meghaladja a 36 ezret. 

Ezeket az adatokat független források nem erősítették meg.

Kínzásokról számoltak be a Hamász fogságából kiszabadult gyermekek

A Hamász fogságából kiszabadult gyermekek kínzásukról számoltak be hozzátartozóiknak Izraelben - jelentette a 13-as kereskedelmi tévé kedden. 

A gyerekek hozzátartozói azt mesélték az izraeli és a nemzetközi média képviselőinek a hazaengedett gyerektúszok beszámolói alapján, hogy 

amikor a gyerekek sírni kezdtek, a hamászosok fegyvert fogtak rájuk, és így hallgattatták el őket. 

"Kényszerítették, hogy csendben maradjon, és még mindig suttog. A találkozásban az volt a legmegdöbbentőbb és legzavaróbb, hogy suttogott, nem lehetett hallani. Közel kellett dugnom a fülemet az ajkához" - mesélte Thomas Hand, a kilencéves volt túsz, Emily Hand édesapja a CNN amerikai hírhálózatnak. 

A hétfőn elengedett 12 éves Eitan Jahalomi nagynénje a BFMTV francia televíziónak adott interjújában azt mondta el, hogy amikor a kisfiú elhurcolása után megérkezett Gázába, 

az utcán ismeretlenek ütlegelték. 

Később a gyerektúszoknak végig kellett nézniük az október 7-i mészárlások hamászosok rögzítette videofelvételeit. 

A fiúk a földön, az anyák, nagymamák és a lányok műanyagszékekből összetolt "ágyakon" vagy földre tett matracokon aludtak a föld alatti járatokban és termekben, és nem mindenkinek jutott takaró. 

A foglyok jelentős, a felnőttek esetén mintegy 10-15 kilós súlyveszteséggel tértek vissza Izraelbe, mert nem kaptak sem elég, sem megfelelő élelmet fogságuk idején

. Az étkezések mennyisége és minősége fokozatosan romlott fogságuk idején. 

Ronit Lubetzky, az Ichilov Kórház gyermekosztályának igazgatója elmondta, hogy a fogság befolyásolta a gyermekek táplálkozását. 

"Az orvosi állapotfelmérés különféle gondokat állapított meg, köztük ortopédiai és a táplálkozással kapcsolatos bajokat" - nyilatkozta a Háárec című újságnak. 

A fogságból helikopterrel a Szoroka kórházba szállították kiszabadulásakor az életveszélyes állapotban szabadon engedett 84 éves Elma Avrahamot. A kórházban mesterségesen lélegeztették és altatásban próbáltak javítani egészségi helyzetén. Két nap alatt sikerült helyreállítani légzését, és az asszony visszanyerte öntudatát. Avraham közel két hónapig nem jutott hozzá krónikus betegségeire szedett gyógyszereihez, a vöröskereszt képviselői nem találkozhattak vele és nem biztosították orvosi ellátását, noha gyermekei eljuttatták a vöröskereszthez mind gyógyszereit, mind azok nevét.

Kétszáz segélyszállító teherautó Gázában

A Vörös Félhold segélyszervezet közölte, hogy az ideiglenes fegyverszünet kezdete óta 200 humanitárius segélyt szállító teherautó tudott eljutni Gáza városába és annak északi régiójába.

Mintegy 234 ezer otthon rongálódott meg Gázában

Az Associated Press jelentése szerint több mint 234 ezer otthon sérült meg Gázában. Északon az otthonok és a polgári infrastruktúra lerombolása „súlyosan veszélyezteti az élet fenntartásához szükséges alapvető követelményeket” – áll a közleményben.

A tűzszünet lehetővé tette a Gázában és más északi részeken maradt lakosok számára, hogy kimerészkedjenek és felmérjék a pusztítások mértékét, és megpróbálják felkutatni és eltemetni rokonaikat. Gáza északi részén készült felvételeken látható, hogy szinte minden épület megsérült vagy megsemmisült.

WHO: Gázában több áldozata lehet a betegségeknek, mint a bombázásoknak

Amennyiben nem javul gyorsan az egészségügyi helyzet a Gázai övezetben, többen halhatnak meg betegségek következtében, mint a bombázások miatt – figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A gázai egészségügyi hatóságoknak az ENSZ által megbízhatóként elfogadott adatai szerint eddig 15 ezer ember halt meg Izrael gázai légicsapásai következtében. Az áldozatok mintegy 40 százaléka gyerek, és félő, hogy a romok alatt további holttestek vannak.

Előbb vagy utóbb azzal kell szembesülnünk, hogy ha nem tudjuk helyreállítani az egészségügyi rendszer működését, több ember fog meghalni betegségek miatt, mint a bombázások során

– mondta Margaret Harris, a WHO szóvivője Genfben.

A szóvivő újfent aggodalmának adott hangot a fertőző betegségek, köztük a gyermekek körében a hasmenések számának növekedése miatt. November elejére az ötévesnél idősebb gyermekek körében a szokásos esetszámnak több mint a 100-szorosára nőtt a hasmenések száma.

A gázai életkörülményekről szóló ENSZ-jelentés adataira hivatkozva kijelentette: a lakhelyüket elhagyni kényszerülő lakosok nem jutnak hozzá gyógyszerekhez, oltásokhoz, ivóvízhez, ételhez vagy megfelelő higiéniás körülményekhez. Emiatt sok csecsemő megbetegedett – tette hozzá.

Tragédiának nevezte a Gázai övezet északi részén található es-Sifá Kórház összeomlását, és aggodalmát fejezte ki a kórház fogva tartott dolgozói miatt is, akiket az evakuálás során vittek magukkal az izraeli erők.

James Elder, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője szerint az övezet kórházai tele vannak égési és lőtt sebektől szenvedő, valamint a tiszta víz hiánya miatt gyomor-bél hurut sújtotta gyermekkel.

A pusztítás nyomait nézik palesztin férfiak egy izraeli légicsapásban találatot kapott lakóházban, a ciszjordániai Tubasz városában 2023. november 28-án
Fotó: Madzsdi Mohamed / Forrás: MTI/AP

Francia hadihajó érkezett Egyiptomba, gázai sebesülteket fognak gyógyítani a fedélzetén

Kikötött Egyiptomban a Dixmude francia helikopterhordozó hadihajó, és a fedélzetén utazó orvosok még ezen a héten elkezdhetik a Gázai övezetben lévő sebesült gyerekek orvosi ellátását – tudatta Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter kedden.

Az Izrael és Hamász közti konfliktus kezdete óta a Dixmude az első nyugati katonai hajó, amely Egyiptomba érkezett. A hajó hétfőn kötött ki a Gázától 50 kilométerre nyugatra fekvő el-Arisban, amely ma a Gázai övezetnek nyújtott nemzetközi segélyezés központja.

Az Izrael és a Hamász közötti ideiglenes fegyverszünet lehetőséget teremt arra, hogy további segélyeket juttassanak a Gázai övezetbe, és lépéseket tegyenek a sebesült civilek evakuálására.

„A hajót kórházzá alakították át. Összesen negyven ágya van” – mondta Lecornu egy francia rádiónak, hozzátéve; reméli, a hajó ezen a héten meg is kezdheti a sebesültek fogadását. Ehhez először szükség van Egyiptom és Izrael engedélyre, valamint a gyerekeket kísérő felnőttek hátterének ellenőrzésére is.

A Dixmude-ön a katonai és polgári egészségügyet szolgáló bázist alakítottak ki, külön figyelmet fordítottak a gyermekgyógyászati részleg kialakítására. Két műtővel és 40 ággyal felszerelve az orvosok képesek ellátni a könnyebb sebesülteket, mielőtt szárazföldi kórházakba szállítanák őket – magyarázta Lecornu.

Miután a gyerekeket ellátták a Dixmude fedélzetén, nagyobb egyiptomi kórházakba vagy a Gázai övezetben lévő tábori kórházakba kell szállítani őket, hogy biztosítsák a további betegek és sebesültek ellátásának lehetőségét.

A fedélzeten mintegy 22 civil orvos van, köztük 16 sebész és hat gyermekorvos – jelentették a francia tisztviselők.

Egyiptom azt közölte, hogy képes a gyerekeket fogadni a kórházaiban, de ehhez speciális felszerelést és pénzügyi támogatást kért Franciaországtól – számoltak be a tisztviselők.

Franciaországban további 50 kórházi ágyat tartanak fenn, amelyeket szükség esetén rendelkezésre bocsátanak a súlyosan sebesült és beteg gázai gyerekek számára, akik között daganatos betegek is vannak.

A thaiföldi miniszterelnök-helyettes Izraelbe utazik

Parnpree Bahiddha-Nukara thaiföldi miniszterelnök-helyettes Izraelbe utazik, hogy hazahozza a kiszabadult 17 thaiföldi túszt.

Parnpree Izraelben meglátogat három thaiföldi állampolgárt, akiket a Hamász október 7-i támadása során szerzett sérüléseik miatt kórházba szállítottak. A miniszterelnök-helyettes más, Izraelben dolgozó thaiföldi munkavállalókkal is találkozik – közölte a thaiföldi külügyminisztérium.

Parnpree és a 17 túsz várhatóan csütörtökön, helyi idő szerint valamivel dél után érkezik vissza Bangkokba.

A thaiföldi tisztviselők által korábban közölt összesítések szerint tizenöt thaiföldi állampolgárt tart még fogva a Hamász.

Összecsapások a börtön előtt Ciszjordániában

Az izraeli erők összecsaptak néhány palesztinnal, akik hétfőn este egy ciszjordániai börtön előtt gyűltek össze a foglyok szabadon bocsátására – közölte a palesztin egészségügyi minisztérium.

A minisztérium közölte, hogy egy palesztin meghalt az Ofer börtön környékén, de nem világos, hogy részt vett-e az összecsapásokban.

A palesztin média arról számolt be, hogy lelőtték. Izrael nem kommentálta azonnal az incidenst.

A tüntetők egy része a Hamász és az Iszlám Dzsihád zászlóit lengette.

Palesztin fogoly a Hamászt Izrael elleni harcra szólítja fel

Egy palesztin foglyot, akit a hétvégén szabadon engedett Izrael - az izraeli–Hamász túszátadási megállapodás részeként – nyilvánosan támogatta a Hamászt és az izraeliek elleni erőszakot.

Mi vagyunk Mohamed Deif (Al-Kasszam brigádvezető) kardja

– kiáltotta több tucat ember előtt a szabadon bocsátott fogoly, Roda Musa Abdelkader Abu Agamiya.

Az Amerikai Haditengerészet által 2023. november 28-án közreadott kép az Eisenhower repülőgép-hordozó anyahajóról a Hormuzi-szorosban november 26-án. Az izraeli–palesztin konfliktus miatt a térségbe vezényelt anyahajót a szintén amerikai Philippine Sea, Gravely és Stethem rakétacirkálók, valamint a francia Languedoc fregatt kíséri
Forrás: MTI/AP/Amerikai Haditengerészet/Information Technician Second Class Ruskin Naval

Palesztin foglyokat szállító busz érkezik Ciszjordániába

A Reuters hírügynökség jelentése szerint megérkezett a ciszjordániai Rámalláhba a frissen szabadult palesztin foglyokat szállító autóbusz.

További fogolycserére is hajlandó az izraeli kormány

Az izraeli kormány újabb palesztin foglyok szabadon engedését hagyta jóvá abban az esetben, ha a Hamász további izraeli túszokat enged el – írja a BBC.

Az izraeliek 50 nőt engednének el – áll a kormány közleményben.

Izrael palesztin rabok újabb csoportját engedte szabadon

Izrael palesztin rabok újabb csoportját engedte szabadon börtönökből kedd hajnalban az izraeli erők és a gázai palesztin fegyveres csoportok közötti humanitárius szünetről született megállapodás részeként.

A 33 rabot, nőket és tinédzsereket különböző büntetés-végrehajtási intézetekből engedték szabadon – közölte az izraeli börtönhatóság. A legfiatalabb a jelentések szerint 14 éves.

Ezzel százötvenre emelkedett az izraeli börtönökből kiengedett palesztin foglyok száma. A Hamász iszlamista szervezet fogságából eddig 51 izraeli szabadult ki.

Izrael újabb listát kapott a Gázai övezetben fogva tartott túszokról, akiket hamarosan szabadon engednek – jelentette kedden az izraeli média.

Az izraeli Ofer katonai börtönből kiszabadult palesztin túszok ünnepelnek a Rámalláh közelében fekvő Bitunyában 2023. november 28-án
Fotó: Alaa Badarneh / Forrás: MTI/EPA

A névsorban szereplőket várhatóan kedden engedik el – jelentette a Times of Israel Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatalára hivatkozva. A jelentés szerint a listát ellenőrizték, és értesítették a túszok családjait. Ezzel a gázai túszok ötödik csoportját engednék szabadon azóta, hogy pénteken humanitárius szünet kezdődött a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet és Izrael között.

A két fél hétfőn megállapodott a négynapos gázai tűzszünet két napos meghosszabbításáról.

Az Izrael és a Hamász által a múlt héten kötött megállapodás lehetőséget biztosít a megállapodás meghosszabbítására naponta további tíz túsz szabadon bocsátásáért cserébe.

A megállapodás szerint tíz nap alatt legfeljebb száz elhurcolt túsz cserélhető ki legfeljebb háromszáz olyan palesztin fogolyra, akiket izraeli börtönökben tartanak őrizetben.

Ez történt hétfőn:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában