Ludovika Fesztivál

2023.05.12. 15:42

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: erős nemzeti hadseregre van szükség

A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is – erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján Budapesten 2023. május 12-én

Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Az MTI beszámolója szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte:

a NATO, a legrégebbi és legerősebb védelmi szövetségként a tagállamok nemzeti haderőire támaszkodik, ezért is fontos, hogy Magyarországnak jól kiképzett, önálló nemzeti hadereje legyen.

Hangsúlyozta: az ukrajnai háború nyomán a NATO keleti szárnyának megerősítéséről döntött, ebben Magyarország fontos szereplő. Hozzátette: Magyarország a béketárgyalások és az azonnali tűzszünet mellett áll ki, de ez egyelőre kisebbségi álláspont. Mint mondta, egyre többen vélik úgy, hogy a háborút nem lehet katonailag megoldani és a diplomáciának kell átvennie a megoldás keresését.

A miniszter kiemelte: fontos, hogy a megújuló magyar hadseregben az „egyenruhás munkavállalók” helyett a harctevékenységre koncentráló, harcolni tudó hadserege legyen az országnak, amely képes megfelelő, hiteles elrettentő erőt felmutatni.

Ez nem lehetséges a haderő harci szellemének felélesztése nélkül – jelentette ki, hozzátéve, ezt a társadalomnak is támogatnia kell. Mint mondta, fenn kell tartani a párbeszédet a társadalommal, hogy az emberek saját feladatukként tekintsenek a haza fegyveres védelmére.

Kiemelte: a hadsereghez csatlakozó fiatalok megfelelő kiképzést, felkészítést kapnak, emellett hangsúlyozta a missziókban való részvétel jelentőségét valamint az új harceljárások és eszközök adaptációjának fontosságát.

Elmondta: szeretné, ha a magyar tiszti kar a régi erényekhez visszanyúlva, különleges társadalmi státuszú, felkészültségű, különleges éthoszú, morális tartású és nyelvtudással rendelkező elit társaság lenne és így is tekintene önmagára. A miniszter szerint ez a magyarországi tisztképzés egyik alapvető feladata lesz a jövőben.

A haderőfejlesztésről szólva elmondta: az a korábbi terveknek megfelelően zajlik, jelentős eszközcsere van és lesz még a honvédségnél. Kiemelte: a haderőfejlesztés nagyon fontos, de nem a legfontosabb aspektusa az új magyar haderő felépítésének, azt ugyanis az emberi tényezőben látja.

A miniszter szólt a „nagy múltú, de elkótyavetyélt” nemzeti védelmi ipar újbóli felépítésének fontosságáról is. Szavai szerint a cél az, hogy önállóan ki tudják szolgálni a haderő igényeit, és így minél kevésbé függjenek a külső beszállítói láncoktól. Kiemelte: az ilyen gyárak közvetlenül hozzájárulnak az adott országrész fejlesztéséhez és a GDP-hez is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elődásában kitért arra is: a haderőfejlesztés során az új eszközök beszerzése mellett kiemelt szerepe van a védelmi innovációnak is.

A miniszter hangsúlyozta a katonai örökség jelentőségét is, mint mondta, a magyar egy régi katonanemzet, a magyar katona „ott állt mindig, kiválóan helytállt”. Hozzátette: fel kell ismerni az ebben rejlő tudást, tapasztalatot, és erre építve kell megújítani a hadsereget, átvezetni azt a jövőbe. Úgy vélte, hiába állnak rendelkezésre a legmodernebb eszközök, de ha nincs a katonákban bátorság, nem tudnak erőt meríteni elődeikből, akkor nem lesz erős a hadsereg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában