Nemzetközi sajtóvisszhang

2023.05.01. 14:42

La Veritá: Ferenc pápa látogatása megerősítette a Vatikán és Magyarország szövetségi kapcsolatát

Vegyes reakciókat váltott ki a nemzetközi sajtóból Ferenc pápa magyarországi útja. A konzervatív, egyházi és jobboldali lapok pozitív képet festettek, a baloldali média azonban több aspektust kihagyva igyekezett minél lehangolóbb oldalt mutatni az egyházfő apostoli látogatásáról.

Szentmise a Kossuth téren 2023. április 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Magyar Nemzet szemlézte a nemzetközi sajtóban megjelent cikkeket, ezekből válogattunk.

A jobboldali La Veritá napilap azt emelte ki, hogy „Ferenc pápa dicséri Magyarországot a családpolitika miatt”, ugyanakkor megbuktatja az Európai Uniót a genderideológia miatt. A cikk szerzője történelmi jelentőségű beszédként említi Ferenc pápa szavait, amely nemcsak a magyar vezetőkhöz, hanem a brüsszeli bürokratákhoz is szólt.

Ferenc pápa látogatása még inkább megerősítette a Vatikán és Magyarország szövetségi kapcsolatát, hiszen az ukrajnai háború kapcsán mindkét fél a békepárti álláspontot képviseli

– olvasható a La Veritá összegzésében. Egy másik cikkben pedig azt emeli ki a lap, hogy a pápa az európai keresztény értékek védelmezőjének állítja be a magyar kormányfőt.

FERENC pápa
Ferenc pápa megérkezik szentmiséjére a Parlament előtti Kossuth térre háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

Az egyházvezető osztja a magyar miniszterelnök álláspontját, miszerint a háborúnak véget kell vetni, erről már a Le Monde cikkezett. A francia napilap szerint vasárnap este, a Rómába visszatérő repülőgépen tartott hagyományos sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre válaszolva Ferenc pápa azt mondta, hogy a bevándorlás kérdésével egész Európának kell foglalkoznia. Emlékeztetett arra, hogy a menekültek érkezése leginkább a Földközi-tenger környéki országokat – Görögországot, Olaszországot, Spanyolországot, Ciprust és Máltát – érinti. 

Ha Európa nem veszi kezébe a migránsok igazságos elosztását, akkor ez a probléma csak erre az öt országra fog hárulni

– figyelmeztetett.

Ezzel szemben a német Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap szerint a pápa „legális és biztonságos útvonalakat” kért a „konfliktusok, a szegénység és az éghajlatváltozás elől menekülők” számára, hangsúlyozva, hogy az európaiak csak együtt tudnak megfelelni ennek a kihívásnak. „A pápa a migránsokkal és menekültekkel való emberséges bánásmódra szólított fel” – emelte ki a szintén német Tagesschau.de, amely igyekezett egyetlen aspektusból megfogni a pápa mondanivalóját.

A pápát a repülőgépnél Novák Katalin köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint magyar egyházi vezetők és mintegy száz, vatikáni és magyar zászlókkal felsorakozó önkéntes búcsúztatta
Forrás: Vatikáni média / AFP

Más uniós vezetőkkel ellentétben Orbán Viktor elutasította a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, és fenntartotta kapcsolatait az orosz Vlagyimir Putyinnal – írja összegzőjében a brit közmédia, a BBC, amely jó néhány aspektust kihagyva arról cikkezett, hogy a pápa bírálta a nacionalizmus erősödésének nevezett jelenséget, és több együttérzést kért vendéglátóitól a menedékkérőkkel szemben.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában