Ország-világ

2020.10.19. 17:38

Jakab krumplival támadt a parlamentben – képtelen elfogadni a szerencsi vereséget (videó)

A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlésben. A Jobbik elnöke, Jakab Péter megpróbált egy zsák krumplit átadni a kormányfőnek, miközben maszk sem volt rajta és a védőtávolságot sem tartotta be. Figyelmeztetést kapott akciójáért.

„Milyen a félelmen és a szegénységen vett győzelem íze?” – kérdezte Jakab Péter a miniszterelnöktől a parlamentben, és hozzátette: az emberek azért szavaztak a Fidesz jelöltjére, mert a párt polgármesterei a közmunkával zsarolták őket – írja tudósításában Magyar Nemzet. „Ön már régen nem kormányozza az országot, azzal foglalkozik, hogyan tud hatalmon maradni” – mondta Jakab Péter és megosztással és vécépapír-osztogatással vádolta a kormányfőt.

Válaszában Orbán Viktor megköszönte a meg sem érkezett gratulációt, és örömét fejezte ki, hogy Jakab Péter ott van a parlamentben. Hozzátette: nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen.

A miniszterelnök emlékeztetett:

Jakab Péter azt mondta, hogy a borsodi időközivel elindítják majd a lavinát, és lebontják a kétharmadot. A kormányfő kijelentette: Jakab Péterről a Gyalog galopp fekete lovagja jut az eszébe. „Egyezzünk ki döntetlenben” – idézte a film ismert mondatát Orbán Viktor.

Viszontválaszában Jakab Péter azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy továbbra sem a kormányzással foglalkozik, hanem a gyűlöletkeltéssel.

Ezután egy zsák krumplit rántott elő, majd megpróbálta odaadni Orbán Viktornak, de gyerekes akcióját megakadályozták a Fidesz képviselői,

mások mellett Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Balla György, a kormánypárt frakcióigazgatója.

Az ominózus jelenetről Kocsis Máté egy képet is megosztott:

Orbán Viktor annyit válaszolt: „Remélem a krumplit kifizették, ha már a varrónőket elfelejtették kifizetni.” Jakab Péternek és a Jobbiknak címezve lakonikusan azt mondta: ők azt kérték a kormánytól, hogy méltósággal veszítse el a kétharmadot, de erre nem volt szükség. „Önök két dolgot nem tudnak: nyerni meg veszíteni” – szögezte le a miniszterelnök.

Marad a hitelmoratórium, télre kilakoltatási tilalom jön

Az MSZP-s szakács László arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt tavasszal elrendelt hitelmoratórium mellett sokan követelték a végrehajtások, kilakoltatások felfüggesztését is. Szerinte ezt azért nem teszi meg a kormány, mert Orbán Viktor aláírt egy szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), és ebben vállalta: nem hoznak olyan szabályokat, amelyek a Magyarországon működő bankok jövedelmezőségét negatívan befolyásolják, és nem hoznak a kilakoltatásokat akadályozó szabályokat. Miért nem mondja fel ezt a megállapodást? – kérdezte a kormányfőt.

Orbán Viktor miniszterelnök reagálásában azt javasolta az MSZP-s képviselőnek, tanulmányozza át újra a dokumentumot, már csak azért is, mert éppen néhány napja vetettek ki újabb bankadót, illetve emelték azt meg, és szedtek be 50 milliárd forintot válságkezelésre. Kiemelte, hogy

a hitelmoratórium fennmarad: januártól a leginkább bajbajutottaknak továbbra is halasztási lehetőségük van.

Szakács László valamiért elégedetlen a bankadóból befolyt 50 milliárd forinttal – fogalmazott a kormányfő, aki szerint ennek oka, hogy Szakács László a bankadóbevezetést nem szavazta meg.

Szakács László erre úgy reagált: a bankadót jövőre visszaadja a kormány. Az EBRD-megállapodást ismét a magyar családok érdekével ellentétesnek nevezte.

A kormányfő viszonválaszában közölte:

november 15-étől újra kilakoltatási moratórium lesz egész télen.

Azt is megjegyezte, Szakács László 2010 előtt megszavazta az ingatlanadót, a nyugdíjak csökkentését, illetve elvételét és a közszféra bérének csökkentését is.

Indul az újfajta, antigén-alapú tesztelés is

A DK-s arató Gergely hangsúlyozta: a koronavírus-járvány elleni védekezés feltétele a tesztelés, mert enélkül járványt kezelni olyan, mint csukott szemmel autót vezetni. „Terjed a járvány, de a kormány nem tesztel” – jelentette ki, hozzátéve: szeptember óta csökken a tesztelések száma, egymillió lakosra naponta mintegy ezer teszt jut, míg Ausztriában ez a szám 1980. Álláspontja szerint Magyarországon háromszor annyit kellene tesztelni, mint most, hogy reális képhez jussanak, és hogy hatékonyan védekezhessenek. Elkezdenek tesztelni vagy leállítják az országot? – kérdezte.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált: koronavírus-megbetegedés miatt jelenleg 1896 embert kezelnek kórházban, közülük 188-at lélegeztetéssel. Közölte: eddig 904 306 PCR-tesztet végeztek ingyenesen, a járványügyi szakemberekkel pedig nyomon követik, milyen új tesztelési módszerek lelhetők fel a világban. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy

az úgynevezett antigéntesztek a PCR-tesztekhez hasonló megbízhatósággal működnek, ezért az volt a szakemberek javaslata, hogy az antigéntesztelést is vezessék be, így ez is elindul, talán már kedden.

Arató Gergely örömét fejezte ki, hogy újfajta tesztelési módszert is bevezetnek, de sérelmezte, hogy a miniszterelnök arra nem adott választ, növelik-e a tesztek számát. Arra is választ várt, miért akadályozták meg a Nemzeti Választási Bizottságban azt a népszavazási kezdeményezést, amely arról szólt, hogy mindenki kérhessen ingyen tesztet.

A kormányfő úgy válaszolt: a tesztelés és annak mikéntje kifejezetten járványügyi szakmai kérdés, nem érdemes politikai kérdést csinálni belőle. A kormány mindent megtesz a lehető legjobb védekezésért – jelentette ki, hozzátéve: az ellenzék nem becsüli meg az egészségügyi dolgozók munkáját, nem segíti az országot a védekezésben, de azt kérte, hogy legalább ne hátráltassa.

A teljes vízügyi hálózatot felújítják a következő években

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: Magyarországnak van egy folyamatosan aktualizált és bővített tízéves fejlesztési terve, és ebben a legfontosabb kérdések között van a vízellátás modernizációja, amelyet a következő években végrehajtanak. a az ország minden sarkában biztosított a vízellátás, és a következő években a teljes vízügyi hálózatot felújítják – jelentette ki. Hozzátette: folyamatosan egyeztetnek az önkormányzatokkal, és forrásokat biztosítanak a vízellátás biztonságára.

Közölte:

amikor az ellenzék megkérdőjelezi annak a járványügyi döntésnek a helyességét, hogy miként tesztelnek, nem a kormányt támadja, hanem a járványügyi szakembereket és orvosokat, akik javaslatot tesznek a kormánynak, és ezzel politikai ügyet csinál a kérdésből.

A jelenlegi helyzetben elengedhetetlen az orvosok átvezénylése

A Párbeszédes szabó Tímea kérdésére válaszolva Orbán Viktor miniszterelnök közölte: sok kérdést kell még szabályozni, ez érvényes az orvosok átvezénylésére is. Ugyanakkor ennek az eszköznek rendelkezésre kell állnia az egészségügyön belül.

Jogi értelemben most nincs rendkívüli helyzet, de az átvezénylés elkerülhetetlenül szükséges, hogy megmentsék az emberek életét és ellátást biztosítsanak nekik

- mondta.

Arról is beszélt, hogy bár a képviselő pártja az elmúlt évtizedekben nem volt kormányon, szövetségben áll olyanokkal, akik már voltak, és ma Magyarországon hatezerrel több orvos dolgozik, mint amikor ők kormányoztak. Közölte: nem tart tömeges orvoshiánytól, attól, hogy az orvosok ne tudnák elfogadni, amiben megállapodtak a kamarával.

A kormányfő kitért rá: a magyar egészségügy sikeresen védekezik. A WHO adatai szerint egymillió főre vetítve az elhunytak száma Magyarországon 117, ezzel komoly országokat előzünk meg, mert jó orvosaink és ápolóink vannak.

Megjegyezte: az ápolók ebben ciklusban 72 százalékos béremelést kapnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában