Ország-világ

2020.09.21. 06:51

Több színészhallgatót is megnyomorítottak oktatóik az SZFE-n

A héten 74 neves művész nyílt levelet írt annak érdekében, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításra kerüljön. Az aláírók között van Császár Angela Jászai Mari-díjas kiváló- és érdemes művész, valamint Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Alighogy Gyurcsány Ferenc augusztus elsején vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakításával megbízott kuratórium vezetőjét, a felsőoktatási intézmény tábort, szabadegyetemet szervezett a diákoknak, ahol a zágrábi egyetem elfoglalását elemezték – írja a hirado.hu.

Előkerült a levél, amelyben a színművészeti kommunikációs vezetője regisztrációra hívja a fiatalokat. Az előadók között volt az a Gulyás Márton, akit korábban a rendezői szakról rúgott ki az egyetem, és aki festékkel rongálta meg a Számvevőszék épületét, valamint Soros pénzén agitált a polgári engedetlenség eszközeinek használatára a kormány ellen. Ez hát a színművészeti egyetemisták saját, önálló, civilblokádjának egyszerű története.

Közben a héten 74 neves művész írt nyílt levelet annak érdekében, hogy alakítsák át a SZFE-t.

„Azért írtam alá, mert úgy érzem, hogy ráfér a színművészeti egyetemre a változás” – mondta Császár Angela Jászai Mari-díjas kiváló- és érdemes művész. Hozzátette, több információ is napfényre került, módszerek, történetek amelyek azt mutatják, hogy

több színészhallgatót is megnyomorítottak oktatóik.

„Amikor mi voltunk a főiskola hallgatói, nem volt ilyenre példa, nem sanyargattak, minket oktatóink” – hangsúlyozta.

Császár Angela tanított a Nemzeti Színi Akadémi Művészeti Szakközépiskolában. Elmondta, növendékei, akik később a SZFE hallgató lettek „borzasztó történeteket” meséltek neki. Ezek a történetek mind arról szóltak, hogy az oktatóik meg akarják változtatni személyiségüket.

Egyik tanítványa, aki egyházi iskolában végzett, jómódú családból származott. Felvételizett a színművészeti egyetemre, ahová fel is vették, majd fél év múlva megjelent mint egy „ócska, éjszakai díva, úgy öltözködve, úgy kifestve, mintha teljesen kivetkőzött volna magából”. Sokáig azt lehetett hallani, hogy nagyon tehetséges, az osztályában kimagasló tehetség. Azonban nem tartott sokáig tündöklése, ugyanis

idegösszeroppanás miatt kórháza került, és mivel hosszabb ideg tartott volna felépülése, eltanácsolták az egyetemről,

mert osztályfőnöke azt állította, harmadéven nincs idő a pihenésre – mesélte Császár Angela. Hozzátette, ez csak egy kiragadott történet a sok közül.

„Az semmiképpen sem jó, ha egy egyetem valamiféle monopóliumot képez – ilyen szempontból hasonló a helyzete, mint a zeneakadémiának, vagy mint az operaháznak. Nem jó, ha csak egy bizonyos szín, metódus jelenik meg” – mondta Ókovács Szilveszter, az Magyar Állami Operaház főigazgatója. Hozzátette, mivel a világ is sokféle módon látható, interpretálható, így fontos, hogy sokféle iskola kapjon helyet, hogy a művészek, a hallgatók minél több szemszögből láthassák, értelmezhessék a világot.

Kiemelte, az oktatók, vezetők megfelelően kell elhelyezzék a hangsúlyokat, mivel a teljes univerzum megmutatása nélkül nem lehet egy diákból sem igazi művészt nevelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában