Közlekedés

2020.02.22. 18:03

A Via Carpatia utolsó magyarországi szakasza 2021 végéig készül el

Jövő év végéig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi, Miskolctól a szlovák határig vezető szakasza, és már idén nyáron átadják a Románia határa felé vezető szakaszt – közölte Mosóczi László államtitkár szombaton a lengyelországi Krasiczynben, a Kárpátok Európája című nemzetközi konferencián.

A Balti-tengert az Égei- és a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó, a Via Carpatia magyarországi szakaszának kétharmada már használatban van

mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Közölte: idén nyáron átadják a román országhatárig vezető harminc kilométeres szakaszt, jövő év végéig pedig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi része, az M-30-as autópályának a Miskolctól a szlovák határig vezető hatvan kilométeres szakasza.

Megerősítette:

ezáltal 2021 végére a Via Carpatia teljes, mintegy 340 kilométeres, Miskolcot és Debrecent is érintő magyarországi szakasza használható lesz.

A kelet-közép-európai országok gazdasági érdekeit összehangoló Három Tenger Kezdeményezés térségének infrastrukturális beruházásairól szóló, több térségbeli tárcavezető részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen szintén részt vevő Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter bejelentette: a Via Carpatia a dél-lengyelországi Rzeszów és a kelet-lengyelországi Lublin között épülő szakaszának köszönhetően 2022-ben egészen Varsóig lehet majd gyorsforgalmi utakon eljutni délkeleti irányból.

Egy másik szombati pódiumbeszélgetésen a közlekedési folyosó témáját érintette Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke is.

Elmondta:

az M30-as autópálya új szakaszának átadása 2021 végén fontos jele lesz a régió fejlődésének, annak, hogy a jövő az együttműködéstől függ.

A Kárpátok Európája című konferencia a közép-európai Davosnak is nevezett Krynicai Nemzetközi Gazdasági Fórum hagyományos társrendezvénye. Krasiczynben a térségünk gazdaságával, parlamenti együttműködésével és kulturális örökségével is foglalkozó konferencia a lengyel szejm és a lengyelországi Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet szervezésében pénteken kezdődött el, és vasárnapig tart.

A krasiczyni reneszánsz kastély konferenciateremében a rendezvény alkalmából kiállították gróf Esterházy János bronzszobrát, amely Piotr Bies lengyel szobrász egyik új alkotása. E vonatkozásban a Kárpátok Európája kezdeményezője, Marek Kuchcinski volt lengyel házelnök, a szejm lengyel-magyar baráti tagozatának elnöke a tanácskozás megnyitóján a közép-európai nemzetek hősiessége jelképének nevezte Esterházyt. A kommunizmus mártírja boldoggá avatási perének krakkói egyházmegyei szakasza tavaly kezdődött el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában