gyanú

2019.12.04. 23:09

Támaszpontként használhatták a francia Alpokat orosz kémek

Tizenöt orosz kém használta támaszpontként a francia Alpok településeit egész Európa területén végrehajtott különböző műveletekhez – állította a Le Monde című francia napilap.

Az újság csütörtöki kiadásában, amelyből hírügynökségek szerdán előzetesen ismertettek részleteket, azt állítja, hogy a kémek az orosz katonai felderítés (GRU) ügynökei voltak. A lap szerint a hírszerzőknek bérgyilkosságok és szabotázsakciók elkövetése mellett üzenetek átadására szolgáló titkos postafiókok fenntartása volt a feladatuk.

A kémek egyike állítólag részt vett abban a meghiúsult merényletben, amelyet tavaly március 4-én követtek el az angliai Salisburyben Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen. A nyugati hírszerzéseknek a Szkripal-ügyben folytatott nyomozásai vezettek az orosz kémek nyomára.

A lap úgy tudja, 2014 és 2018 között az ügynökök több olyan kisebb délkelet-franciaországi településen is megfordultak, mint Annemasse, Chamonix és Évian. A hírszerzők a többi között Bulgáriában, Moldovában és Montenegróban tevékenykedtek, de Franciaországban nem. A Le Monde szerint a hatóságoknak nem sikerült sem fegyvereket, sem más, a kémtevékenységgel kapcsolatos anyagot lefoglalniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában