Nagy ambíciók

2019.07.28. 16:20

Önkormányzati képviselői helyért indul Nagy Blanka

Önkormányzati képviselő akar lenni Nagy Blanka, aki arról vált ismertté, hogy obszcén módon becsmérelte a köztársasági elnököt. A diáklány újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy az MSZP és mások is felsorakoznak mögötte.

Önkormányzati képviselő akar lenni Nagy Blanka Kiskunfélegyházán. A Hír Tv birtokába került az MSZP elnökségének július 17-i üléséről készült tájékoztató, amelyből kiderül, hogy a szocialisták Kiskunfélegyházán a most érettségizett, civilként induló Nagy Blankát támogatják. A televízió munkatársai telefonon megkeresték a diákot, aki elismerte, hogy nemcsak az MSZP, hanem mások is felsorakoznak majd mögötte.

Nagy Blanka a tavaly decemberben elmondott kecskeméti beszéde miatt vált ismertté, amikor obszcén módon becsmérelte a köztársasági elnököt és fideszes képviselőket.

A kiskunfélegyházi diáklány mellett korábban nyíltan kiállt a Momentum mozgalom is. A párt elnökségi tagja szerint Nagy Blankának minden támogatást meg kell adniuk, és ha ő a megfelelő személy a helyi önkormányzat vezetésére, akkor ki fognak állni mellette – emlékeztet a Hír Tv összeállítása.

Nagy Blankát a DK és személy szerint Dobrev Klára is védelmébe vette kecskeméti beszédét követően, még meg is dicsérték – ahogy ők fogalmaztak – bátorságáért. Áprilisban pedig Gyurcsány Ferencék kampánynyitóján fel is szólat Nagy Blanka. Azt, hogy a DK is támogatni fogja-e a lány politikai ambícióit, egyelőre nem lehet tudni – írják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában