himnusztörvény

2019.05.10. 21:53

Ismét jóváhagyták az állami jelképekre vonatkozó jogszabályt

Az államfő vétóját felülírva, a pozsonyi parlament ismét jóváhagyta pénteken az állami jelképekre vonatkozó törvényt. A „himnusztörvény” néven ismertté vált jogszabálynak a himnusz éneklésére vonatkozó része ezt követően gyorsított eljárásban kerülhet módosításra.

A parlament által először március végén jóváhagyott jogszabályt – amelynek egy része nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozta volna a külföldi országok himnuszának előadását, amikor az érintett ország hivatalos küldöttsége is jelen van helyszínen – áprilisban megvétózta Andrej Kiska, szlovák államfő több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kérése alapján.

Mivel a törvénymódosítást – amelynek csak néhány szavas része rendelkezik a himnuszról – mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt

a törvényhozásnak csak teljes egészében elvetni vagy teljes egészében jóváhagyni volt lehetősége.

A jogszabály márciusban a most pénteken kezdődő szlovákiai jégkorong világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre.

Ezt az előterjesztő SNS szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat – a sokévi bevált gyakorlattal szakítva – olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva – a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve – kapott helyet.

Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az SNS elnöke – miután a törvény a himnusz éneklésére vonatkozó része széleskörű tiltakozást váltott ki – áprilisban bejelentette:

megegyezés született a koalícióban arról, hogy megoldják a törvényből adódó problémát, úgy hogy mindenki elégedett legyen és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat.

Bár a „megoldás” részleteit nem ismertette a kormánykoalíció, az

vélhetően a törvény ismételt jóváhagyását, majd annak utólagos módosítását jelenti. Ez a módosítás a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az ígérete szerint orvosolni fogja a himnusz éneklését korlátozó passzust.

Ezt a módosítást a jogszabályt márciusban vélhetően gondatlanságból megszavazó Most-Híd készül beterjeszteni, s arról

a kormány ajánlása szerint, gyorsított eljárásban döntenek majd.

Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatása céljával a Magyar Közösség Pártja áprilisban aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nem csak a törvény azt a részét akarják megszűnteni, amely korlátozza a himnusz éneklését, hanem

a jogszabály teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a nemzeti zászlók korábban tiltott teljes körű szabad használata is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában