Szijjártó Péter

2019.05.10. 08:51

Hazánk a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja között van

Mindez elismerés a magyar emberek számára is.

Magyarország a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja között van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken.

Szijjártó Péter a Site Selection című amerikai szaklap idei jelentését idézve hozzátette:

a Közép-Európától Közép-Ázsiáig terjedő térségben a magyar beruházásösztönző ügynökséget, a HIPÁ-t választották a legjobbnak.

Mindez elismerés a magyar emberek számára is, hiszen ezeknél a döntéseknél megvizsgálják a munkaerőpiaci helyzetet, a munkaerő képzettségét; a magyar emberek tudása és szorgalma teljesen versenyképes – mondta.

Beszélt arról is, hogy

tavaly minden idők legmagasabb beruházási értékét mutatta fel az ország: 98 külföldi nagyberuházás érkezett Magyarországra 1380 milliárd forint értékben.

„A németek mögött továbbra is nagy lendülettel fektetnek be az amerikaiak, de látszik, hogy legalább annyira diktálják a világgazdasági átalakulások tempóját keletről, mint nyugatról, hiszen a japán, kínai és koreai vállalatok egyre-másra jelentkeznek fejlesztéseikkel, amelyek meghatározzák az európai gazdaság alakulását is” – mondta Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában