Elismerés

2019.02.07. 11:33

Díjat alapított a Széchenyi család és a Stádium hírlap

A Stádium-díjjal közéleti személyiségek, tudósok és alkotóművészek munkásságát ismerik majd el.

Forrás: Wikipedia

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta: a díj különlegessége, hogy a jelöltek kiválasztásában és a szavazásban csak diákok vesznek részt.

Elmondta: több mint 2500 középiskolát próbáltak megszólítani felhívásokkal.

A fiatalok március 15-ig jelölik majd a díjra a szerintük arra érdemeseket, március 20-a után megkezdődik a szavazási időszak, az elismerést pedig november közepén adják át.

A jelöltekre weboldalon lehet majd szavazni, ahol a diákok kampányolhatnak is támogatottjuk mellett.

A díj célja, hogy olyan témák is bekerüljenek az iskolákba, amelyekről eddig talán nem esett elég szó, és a fiataloknak teret adjanak véleményük kifejezésére – tette hozzá.

A szervezők az iskolaigazgatók, a pedagógusoknak segítségét is kérik abban, hogy beszéljenek a díjról és annak témájáról, ezáltal a jelenlegi magyar művészetről és tudományról.

Borítókép: Széchenyi István a Vaskapunál (Schöfft József, Schöfft Ágoston festményéről – 1836)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában