harc

2018.02.24. 09:47

Folytatódnak a véres támadások Afganisztánban

A fővárosban, Kabulban két ember meghalt, heten pedig megsebesültek szombat reggel egy öngyilkos merénylő által végrehajtott robbantásban – mondta el Nadzsib Danis, a belügyminisztérium egyik szóvivője.

A merényletet, amely a NATO kabuli központja közelében történt, nem messze az Egyesült Államok nagykövetségétől és más, afgán, illetve nemzetközi szervezetek épületeitől, az Iszlám Állam szervezete vállalta magára a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

Előzőleg 25 katonáját vesztette el az afgán hadsereg egy támadásban, amelyet tálib szélsőségesek indítottak péntek este egy katonai ellenőrzőpont ellen a nyugati Faráh tartomány Bala Buluk körzetében. A szombat hajnalig tartó összecsapásban a táliboknak végül sikerült elfoglalniuk az ellenőrző pontot, ahonnan minden fegyvert magukkal vittek – közölte a német hírügynökséggel Hair Mohammad Nurzai, a tartományi tanács egyik tagja.

Ugyanabban a körzetben kedden legalább 16 rendőr halt meg rendőrségi ellenőrzőpontok elleni két rajtaütésben.

A déli Hilmend tartományban legkevesebb három ember halt meg, 17 pedig megsebesült két támadásban. Az egyikrobbantásos merénylet volt, amelyet a tartományi székhelyen, Laskargáhban hajtottak végre az afgán hírszerzés létesítményének parkolójában. A hatóságok egy halálos áldozatról és 17 sebesültről adtak hírt. A másik támadást a tartomány Nad Ali körzetében intézték a tálib fegyveresek szombat hajnalban egy katonai támaszpont ellen. Egy autóbomba működésbe léptetése után két katonát megöltek, egyet megsebesítettek – közölte a Hilmend tartományi rendőrfőnök helyettese, Bunai Hán Szarhadi.

A lázadók jelentősen fokozták az afgán biztonsági erők létesítményei elleni támadásaikat azóta, hogy a NATO 2014-ben kivonta harcoló alakulatait a közép-ázsiai országból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában