havilap

2019.01.16. 11:30

Harminc éve tájékoztatja a rétságiakat a Hangadó

Harmincadik évfolyamába lépett januárban a nyugat-nógrádi város szinte minden fejleményéről beszámoló, havonta megjelenő folyóirat, a Hangadó. Érdekesség, hogy a külalakja és a tartalmi összeállítása lényegében a kezdetek óta nem változott.

Hegedűs Henrik

A mindentől független helyi híreket közvetítő Hangadó 1250 példányban a város minden lakosához eljut és a könyvtárban is olvasható, Beküldött fotó

A városban már a rendszerváltást megelőzően megjelent egy helyi műsorkalauz, amely mintegy felvezetéséül szolgált az 1991-ben útjára indult Hangadónak. Az újság első lapszámában így szólt az akkori polgármester, Bánszky György köszöntője: „Rétság város lapja azzal a szándékkal született, hogy – mint a nevében is cseng – a Hangadó a városunkban történt dolgokról vagy tervezett eseményekről tudósítson. E lapnak oldalain kívánunk fórumot biztosítani azoknak a polgárainknak, akik nemcsak olvasni, tájékozódni akarnak a városban történt eseményekről, hanem akik véleményünknek is hangot adnak”.

Sokszínű lapszám

A Hangadó – ami a tördelést is végző Girasek Károlynak köszönhetően a hivatalos honlap, a retsag.hu mellett a retsag.net-en is olvasható – nemrégiben megjelent januári száma is hűen bizonyítja, milyen színes közösségi-kulturális élet jellemzi az alig háromezer fős települést. Most főleg a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó és évzáró témákban bővelkedik, de Vigyinszki Attila tárlatáról, a Pallavicini-megemlékezésről és a kommunális adó eltörléséről is szól egy nagyobb terjedelmű írás, utóbbi a képviselő-testületben elhangzott vitára alapozva.

A cél tehát szigorúan megfogalmazva nem az volt, hogy egyfajta szócsöve legyen a mindenkori önkormányzatnak (noha annak fenntartásában jelennek meg, a városi művelődési központ és könyvtár kiadásában), a polgármesteri hivatalnak avagy a helyi pártszervezeteknek, hanem mindentől függetlenül adjon hírt a helyi közélet fejleményeiről. Ettől az alapelvtől a folyóirat szerkesztői az elmúlt három évtizedben nem is tágítottak, sőt, amióta azt törvény szabályozza, a képviselő-testületben és a szakbizottságokban szerepet vállaló személyek nem is vehetnek részt a lap összeállításában.

– A régebbi időszakokban rendszeresen volt helytörténeti írás, illetve vállalkozásokat is bemutattunk. Jelenleg három pillérre épül a Hangadó – mondta a felelős szerkesztő, Varga Nándorné.

A mindentől független helyi híreket közvetítő Hangadó 1250 példányban a város minden lakosához eljut és a könyvtárban is olvasható, Beküldött fotó

– Az első rész a helyi televízió által készített felvételek alapján megírt, jegyzőkönyv-pontosságú városházi beszámolóké, illetve egy-egy kiemelt témát részletesebben, hírháttérszerűen kibontunk. A második fejezet az elmúlt hónap legfontosabb eseményeiről szól, kiállítás-megnyitókról, az intézmények által lebonyolított programokról. A harmadik részt pedig a műsorkalauz képezi, ajánlókkal, felhívásokkal, közérdekű információkkal. Természetesen a város lakosságától is szívesen veszünk észrevételeket, olvasói leveleket, sőt, jelentkezhetnek állandó munkatársunknak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!